Labdarúgó NB I – A versenyszabályzat szerint nem korlátozhatja a szurkolókat az Újpest

image

Az Újpest FC nem korlátozhatja a szurkolókat a belépésben, noha a klub egy csütörtökön megjelent közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy újabb rendbontás esetén bezárja a Szusza Ferenc Stadiont.

    A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapján olvasható versenyszabályzat szerint a „pályaválasztó köteles a mérkőzés megtartásához szükséges valamennyi engedély megszerzéséről gondoskodni”, valamint az „éves biztonságtechnikai és pályahitelesítési jegyzőkönyvben megállapított nézőszámot (hazai és vendégszurkolók külön-külön feltüntetve) a rendező sportszervezet nem korlátozhatja”. A szabályzat alapján egyedül hatósági intézkedés, illetve az illetékes labdarúgó-szövetség fegyelmi határozata nyomán lehet kivételt tenni. 
    Az Újpest – a honlapján megjelent közlemény szerint – mindent megtesz azért, hogy „a negatívan megnyilvánuló szurkolóit az egyesület érdekeinek figyelembevételére ösztönözze”, ezért azon van, hogy a nem kívánt cselekmények stadionon kívül maradjanak. A fővárosiak közleményükben stadionbezárást helyeztek kilátásba abban az esetben, ha szurkolóik miatt újabb büntetéseket kapnak – erre azonban úgy tűnik, nincs lehetőségük.