Laporta már dönthetett Koeman leváltásáról, egyszerre szerezné meg Haalandot és Mbappét a Real – külföldi körkép

ANGLIA

Manchester United: A Villarreal elleni BL-meccsen nagyon kínos helyzetbe keveredett 24 éves holland középpályás, Donny van de Beek már januárban távozna az Old Traffordról a kevés játéklehetőség miatt (Mail)

A kellemetlen ügyről egyébként Ole Gunnar Solskjaer is elmondta a véleményét.

“Donny készen állt, hogy beálljon, ahogy minden játékosnak készen kell állnia ilyenkor. Én talán többször voltam csere ennél a klubnál, mint bárki más, tudom, hogy mindig készen kell állni a padon is. Volt olyan, hogy én sem voltam boldog emiatt, de ez mindig a menedzser döntése. Értem a frusztrációját, minden futballista játszani akar, de ezt a csalódottságot inkább energiává kell alakítani, amikor pályára lépsz. Tele vagyunk válogatott játékosokkal és csak együtt, pozitív energiát mutatva lehetünk sikeresek, nem lehetnek a csapatban energiavámpírok vagy duzzogók. Donny soha nem volt negatív hatással a csapatra, de ha azt látom, hogy igen – ő vagy bárki más – akkor egy kicsit keményebb leszek majd…” – fogalmazott a norvég.

Liverpool: Jürgen Klopp kiszemeltje a német Bayern Leverkusen 22 éves francia szélsője, Moussa Diaby (Calciomercato)

Chelsea: A 25 éves német válogatott támadó, Timo Werner az idény végén visszatérne hazájába, ha nem kap több lehetőséget – szintén német – edzőjétől, Thomas Tucheltől (Telegraph)

A Kékeknél az ugyancsak német Antonio Rüdiger sorsa is bizonytalan, bár a klub még mindig tárgyal a 28 éves védő jövő nyáron lejáró szerződése esetleges meghosszabbításáról (Fabrizio Romano)

Newcastle United: A fekete-fehéreket 2019 nyara óta irányító Steve Bruce barátai elmondása szerint nem érzi jól már magát a csapatnál és közel áll ahhoz, hogy önként távozzon a kispadról. A Szarkák a 60 éves szakember vezetése mellett nyeretlenül állnak a Premier League 17. helyén (Football Insider)

Premier League: Az Angliában játszó beoltott labdarúgók ezentúl vörös kategóriába sorolt országokba is utazhatnak úgy, hogy visszatéréskor nem kell karanténba vonulniuk. Az általános karanténszabály alóli mentességről állapodott meg az egészségügyi hatóságokkal egyeztetve az angol kormány és a Premier League.

A bevett eljárás eddig az volt, hogy a „vörös” országokból visszatérőknek – még azoknak is, akik két oltással rendelkeznek – a kormány által hitelesített szállodába kellett vonulniuk tíznapos karanténba. Az egyezség megszületése előtt az okozott gondot, hogy PL-klubok nem engedték el a szeptemberi válogatott mérkőzésekre azokat a játékosaikat, akik vörös besorolású országba utaztak volna.

A megállapodást még szentesítenie kell a kormánynak, amely azonban már hozzájárulását adta a tervhez, miután biztosítékot kapott arról, hogy a játékosok a válogatottjuknál és visszatérve is Covid-biztos buborékban tartózkodnak. (MTI)

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: A katalán Sport információi szerint a csapatot irányító Ronald Koeman napjai annak ellenére is meg vannak számlálva, hogy Joan Laporta klubelnök nyilvánosan kiállt mellette. Laporta ugyanis a Benfica elleni, 3-0-s BL-vereség után, a Lisszabonból Barcelonáig tartó repülőúton már hozzá sem szólt a hollandhoz, annak ellenére, hogy mindketten a gép első sorában ültek. A lap úgy tudja, az elnök már döntött a vezetőedző leváltásáról, de arra csak az Atlético elleni hétvégi madridi rangadó után kerül majd sor. Az El Nacional közben úgy tudja, hogy a Liverpool szakvezetője, Jürgen Klopp is jelölt a gránátvörös-kékek kispadjára.

Real Madrid: Az AS információi szerint a Real anyagilag is készen áll majd arra, hogy a jövő nyáron a dortmundi Erling Haalandot és a párizsi Kylian Mbappét is megszerezze.

OLASZORSZÁG

Juventus: 35 millió fontban határozták meg a 23 éves amerikai középpályás, Weston McKennie árát, akit az angol West Ham szeretne szerződtetni (Football Insider)

AC Milan: Felajánlották a lombardoknak az Arsenal 30 éves francia támadóját, Alexandre Lacazette-et, akinek a szerződése lejár az idény végén (Calciomercato / Football Italia)

A PSG és a Liverpool által is kiszemelt Franck Kessie már januárban távozhat Milánóból, az elefántcsontparti középpályás ugyanis nem kívánja meghosszabbítani az idény végén lejáró kontraktusát a klubbal, hiába ajánlottak neki 6,5 millió eurós éves fizetést – Kessie ugyanis legalább 8 milliót szeretne kapni (Gazzetta dello Sport)

Atalanta: Combsérülést szenvedett és az idén valószínűleg már nem léphet pályára Robin Gosens, az Atalanta labdarúgócsapatának német válogatott szélsője. Az olasz sajtó pénteken arról számolt be, hogy a 27 éves játékosnak szerdán, a svájci Young Boys elleni hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésen (1–0) sérült meg a jobb combja.

A La Gazzetta dello Sport szerint az ilyen ínszakadással járó esetek gyógyulási ideje legalább két hónap, tehát az esetleges november végi visszatérés nagyon optimista jóslat. Gosens így az idén már nem állhat Hansi Flick szövetségi kapitány rendelkezésére sem a német válogatottnál. (MTI)

Fiorentina: A szerződése meghosszabbítására egyelőre nem hajlandó 21 éves szerb csatár, Dusan Vlahovic arról álmodik, hogy a Manchester Cityhez igazolhat majd – írja a Gazzetta dello Sport.

NÉMETORSZÁG

Borussia Dortmund: Erling Haaland a hírek szerint 50 millió eurós éves fizetésért hajlandó csak klubot váltani, amellett, hogy a kérőjének további 75 milliót ki kell fizetnie érte a Dortmundnak is. Erre a jelenlegi helyzetben állítólag csak a PSG lehet képes, amelynél jelentős keret szabadulhatna fel Kylian Mbappé várható jövő nyári távozásával (Gazzetta dello Sport)

RB Leipzig: 120 millió eurós támadó utódja lehet Szoboszlai a spanyol sztárcsapatnál – sajtóhír

Felajánlották eladásra az idényt remek formában kezdő 23 éves francia szélsőjüket, Christopher Nkunkut a Real Madridnak (Defensa Central)

VILÁGFOCI

Marseille: Szurkolói balhé miatt szakadt félbe az Európa Liga-meccs – így tettek rendet a stadionban

Belgium: Kevin De Bruyne, a Manchester City sztárja újra egészséges, így bekerült a Nemzetek Ligája négyes döntőjére készülő belga labdarúgó-válogatott keretébe. De Bruyne a szeptemberi világbajnoki selejtezőkről bokasérülés miatt maradt le, de azóta felépült, klubcsapatában már szeptember közepétől ismét számíthatott rá Josep Guardiola vezetőedző, így Roberto Martinez szövetségi kapitány pénteken közzétett 24-es keretében is helyet kapott.

A belgák jövő csütörtökön Torinóban mérkőznek meg a franciákkal a fináléba jutásért, majd október 10-én a döntőben vagy a harmadik helyért lépnek pályára az Európa-bajnok olaszok vagy a spanyolok ellen. A négyes finálé lehetőséget kínál a belgáknak arra, hogy trófeát nyerjenek idén, ugyanakkor Martinez most elmondta: az Európa-bajnoki negyeddöntős búcsú felett azóta is érzett fájdalmat az NL-siker nem tudja enyhíteni.

“Semmi, de semmi nem feledtetheti a csalódást, ugyanakkor ez már a múlt. A csapat szerintem jól kezelte a kudarcot, most előre nézünk, és készen állunk egy nagyszerű tornára, melyért keményen megküzdöttünk korábban” – nyilatkozott a spanyol szakember. A belga keretbe a válogatott alapemberei közül Dries Mertens sérülés miatt nem került be, Thomas Vermaelen pedig azért, mert Japánból a karanténszabályok miatt nem utazhat. A 19 éves Jérémy Doku szintén sérüléssel bajlódik, így ő sem lesz ott a négyes döntőben. (MTI)

Franciaország: A játékosként és szövetségi kapitányként is vb-győztes szakember szerint mindenki megszokta már, hogy négy évente van világbajnokság. Didier Deschamps, a vb-címvédő francia válogatott szövetségi kapitánya is csatlakozott azokhoz, akik ellenzik, hogy 2026 után az eddigi négy helyett kétévenként rendezzenek futball-világbajnokságokat. A sportág nemzetközi szövetsége (FIFA) nemrég állt elő azzal, hogy radikálisan átalakítja a versenynaptárat, s azt tervezi, bevezeti a kétévenkénti vb-ket.

Deschamps, aki játékosként világ- és Európa-bajnok volt a francia válogatottal, bírálta a FIFA javaslatát, mondván, hogy a nemzetközi szövetség az eddiginél gyakoribb rendezéssel “elbagatellizálná” a világbajnokság jelentőségét.

“Nincs ínyemre az ötlet. Eddig négyévente zajlottak a vb-k, ami nagyon jó volt. Megszoktuk” – idézte az 52 éves francia szakember véleményét az insidethegames.biz.

Deschamp előtt legutóbb az európai klubokat tömörítő szervezet (ECA) szögezte le, hogy ellenzi a FIFA tervét, amely komoly aggodalmat keltett köreiben. Az éles hangú kritika szerint a FIFA a témában nem folytatott konzultációt az érdekeltekkel, és – az ECA megítélése szerint – hajlamos ilyen fajsúlyos kérdésben egyoldalú döntéseket meghozni. A szervezet úgy látja: a FIFA-javaslat közvetlen és romboló hatást gyakorolna a klubfutballra, s az amúgy is túlterhelt játékosok egészségi állapotára is veszélyt jelent.

A kétévenkénti vb-rendezést a kontinentális szövetségek közül a két legerősebb, az európai és a dél-amerikai sem támogatja, sőt éles bírálatokat fogalmazott meg. “FIFA-világbajnokság, négyévente!” – hangoztatta szeptember 20-i állásfoglalásában a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) is. “Az MLSZ, csatlakozva a német, a portugál és a török szövetséghez, minden erejével támogatja az Európai Labdarúgó Szövetség törekvését, hogy a négyévenkénti FIFA-világbajnoki rendezések ciklusát tartsa meg” – szögezte le a kérdésben álláspontját a magyar szövetség. (MTI)

Ausztrália: A 26-szoros angol válogatott futballistának másfél éve nem volt csapata, így jól jött neki ez a lehetőség.
A következő szezonban az ausztrál bajnokságban szereplő Perth Glory labdarúgója lesz Daniel Sturridge, az FC Liverpool és a Chelsea korábbi csatára.

A 32 éves, 26-szoros angol válogatott futballistának másfél éve nincs csapata: tavaly márciusban szerződést bontott vele a török Trabzonspor, miután az angol szövetség négy hónapra eltiltotta a fogadási szabályok megsértése miatt.

Sturridge a Chelsea-vel bajnok lett a Premier League-ben, továbbá a londoniakkal és a Liverpoollal is nyert Bajnokok Ligáját. Rövid ideig szerepelt a Manchester Cityben, a Bolton Wanderersben és a West Bromwich Albionban is, júliusban pedig a Real Mallorcánál kezdett edzeni, hogy formában tartsa magát.

“Fantasztikus lehetőség ez, új kihívás” – mondta Sturridge a perth-i együttes honlapján. A Perth Glory november 20-án, az Adelaide United ellen kezdi a bajnoki szezont. (MTI)