Láthatáron a Balog Vilmos – Kovács Attila ütközet!

A többszörös amatőr bajnok, olimpiai résztvevő Balog Vilmos (20-0-0) profi karrierje 21. találkozóján első címvédésére készül – a nyíregyházi bunyós a magyar közönség által is ismert Turgay Uzunnal (27-10-2) a németországi Weisswasserben csap össze az IBF Kelet-Közép-Európai nagyváltósúlyú bajnoki címéért.

Amennyiben Balog sikerrel abszolválja az Uzun elleni derbit, úgy menedzsmentje szerint jó esély kínálkozik arra, hogy címmérkőzésen csapjon össze a győriek IBO világbajnokával, Kovács „Vipera” Attilával.


balog_vilmos.jpg

Az igen iskolázott Balog Vilmos eddig is elsősorban Ausztriában és Németországban vívta mérkőzéseit, ami nem meglepetés, hiszen az osztrák Peter Pospichal menedzser egyengeti karrierjét. Ha csak az öklöző képességeit nézzük, már régen kijárt volna neki egy címmérkőzés, ám ez idáig nem jött össze.

– Eddig nem találtunk méltó ellenfelet Vili számára – mondta Juhász László, a Boxteam-Vienna Budapest elnöke, az „anyacég” magyar szekciójának képviselője, aki Peter Pospichal meghatalmazottjaként egyengeti a nyírségi bunyós karrierjét. – De a profibokszban az is tudvalévő, hogy az ellenfélválasztás elsősorban pénzkérdés. Most érkeztünk el oda, hogy ezt a „problémát” is sikerült megoldanunk, így tudtuk Uzunt megszerezni.

Juhász László számára nem kérdés, hogy Balog Vilmos sikerrel veszi az Uzun elleni akadályt, így már azt a jövőbeli elképzelését is megosztotta a monokli.com olvasóival, hogy az igazi cél egy Balog Vilmos-Kovács Attila csata létrehozása lenne.

– A Boxteam-Vienna több magyar öklözőt is foglalkoztatott már, korábban Kovács Attila is a versenyzőnk volt, így jól ismerjük a képességeit. Már Rácz Félix idejében is szerettük volna, ha Vili összecsap vele, de ez akkor nem jött össze. Kovács Attilát itthon sztárolják, ezzel szemben Balog Vilmos közel sem kap annyi publicitást, pedig ő az első osztályú kategóriához tartozik, s nem csak Magyarországon. Nagyon várjuk már, hogy összejöjjön a csata az IBO bajnok Kováccsal, s kiderüljön, ki a jobb ökölvívó kettőjük közül. Úgy tervezzük, ha Vili átlép Uzunon, felvesszük a kapcsolatot az RTL Klubbal, Juhász László.JPGs feltesszük a kérdést: érdekelné-e őket a Balog-Kovács meccs közvetítése, melyet be lehetne építeni egy Erdei- vagy Balzsay gála programjába. Azt hiszem, ez igazi csemege lenne a szurkolók számára!

Mielőtt azonban teljesen elmerülnénk a leendő magyar rangadó taglalásában, térjünk vissza Balog Vilmos Uzun elleni ütközetére. Nemcsak Juhász László, de a 33 éves nyíregyházi bunyós edzője, a müncheni olimpián bronzérmet szerző Botos András is bizakodó tanítványa esélyeit illetően.

– Nagyon örülök, hogy végre címmeccset bokszolhat Vili, ideje volt már! Mert hiába van túl húsz találkozón, az első értékmérő még csak most jön. Jó lett volna, ha többször tudunk keményebb csatákat vívni, de nem nagyon akartak Vili ellen kiállni – mondta az egykori kőkemény tarjáni klasszis. – Nem kérdés, nyerni akarunk! Kemény felkészülésen vagyunk túl, már a finomításon van a hangsúly. Igaz, nem voltak külföldi sparring partnereink, hazai környezetben oldottunk meg mindent, de ez nem probléma. Vili sokkal gyorsabb, többet tud a bokszról, mint ellenfele, ami remélem, a meccsen is megmutatkozik.

Természetesen Botos András is tisztában van Uzun múltjával, jól tudja, tisztes iparos a török-német, nyolc – 10-12 menetes – címmérkőzés van a háta mögött, míg tanítványának ez lesz az első övért folyó megmérettetése.

– Picit aggaszt, hogy Vili nem bokszolt még túl sok menetet a profik között – mondta Botos mester. – Bár edzésen már többször lenyomtuk a 12 etapot, de más a tréning és más a mérkőzés. Ha Vili idegileg rendben lesz, rá tud hangolódni, s nem pánikol be a menetek számától, nem lehet probléma. Ha öklözőm a legjobbját nyújtja, s miért ne tenné, úgy vélem, nem megy végig a mérkőzés!

Botos András és Balog Vilmos.jpg

Mesteréhez hasonlóan a főszereplő, Balog Vilmos is optimistán tekint profi pályafutása eddigi legfontosabb ütközete elé.

– Jó formában vagyok, úgy érzem, kitűnően sikerült a felkészülés, most már csak a súlyomra kell odafigyelnem, szerencsére ezzel sincs probléma – nyilatkozta portálunknak a technikás ökölvívó, aki beszélt leendő ellenfeléről is. – Nem láttam még Uzunt bokszolni, persze, ismerem a mérlegét, s azt is tudom, hogy Matolcsi Józsi 12 menetben legyőzte őt. Kizárólag csak a győzelem lebeg a szemem előtt, elképzelhetetlennek tartom, hogy veszítsek, de így voltam ezzel amatőr pályafutásom során is. Egy ökölvívó csak úgy léphet a ringbe, ha maximálisan hisz az elvégzett munkában, ez, s az önbizalom nélkülözhetetlen a siker eléréséhez.

Balog Vilmos.jpgA nyírségi sportembert is szembesítettük a számára eddig ismeretlen, rá váró 12 menettel, de Balog Vilmos úgy véli, meg tudja oldani a feladatot. Egyetért mesterével abban, hogy más edzésen, és más hivatalos meccsen 12 menetet lebokszolni, de fejben felkészültnek érzi magát, persze, hogy mit ért a tréningmunka, az úgy is a ringben dől el.

Balog a nagy érdeklődéssel várt Kovács Attila ellen „meglebegtetett” ütközetésről is ejtett néhány szót.

– Tudom, hogy a magyar profiboksz rajongók is vevők lennének erre a mérkőzésre, de nem rajtam, hanem a menedzsmentemen múlik. Én bármikor állok a feladat elé, nagyon szívesen meccselnék Attilával!

Balogh Zoltán / www.monokli.com