A világ legnépszerűbb és eladhatóbb sportágának mestereiről kevesebb szó esik, mint a pályán gólokat szóró sztárokról, pedig sokszor nekik köszönhető egy forradalmian új elképzelés, vagy egy tehetség korszakos zsenivé nevelése. Sorozatunkban most egy olyan nagyságot mutatunk be, aki szinte a halálból visszatérve tette naggyá a Manchester Unitedet.
Idestova 110 éve már, hogy a szigetországi bajnokság egyik legismertebb alakulatának géniusz trénere Skóciában meglátta a napvilágot 1909 májusában. A karizmatikus, határozott elképzelésekkel megáldott fiatalember hamar a futballpályák felé vette az irányt, és támadószellemű labdarúgóként előbb a Manchester City-t majd a Liverpoolt erősítette. Maradandót a pályán nem alkotott, ugyanakkor mentségére legyen mondva, 1941-ben kényszerűségből akasztotta szögre a csukát, hiszen Európában javában tombolt a második világháború.
A hon védelme és a haza szeretete hősünket is magával ragadta, és katonai kiképzőként kamatoztatta vezetői képességeit. 35 éves korában kezdte a menedzser szakmát, mindenféle releváns tapasztalat nélkül ezen a fronton, de a többi kollégájától eltérően nagyon is tiszta és pontos elképzelése volt arról, miképp is szeretné a munkáját végezni és honnan, hova akar eljutni. Amikor 1945 februárjában találkozott a vörös ördögök tulajdonosával, James W Gibsonnal, annyira meggyőzően vázolta a vízióit, hogy az eredetileg 3 éves szerződését rögtön 5 évre módosította Gibson.
Az egyezség része volt az is, hogy mindenben cikkünk főszereplője lett a főnök, senki sem szólhatott bele, hogy mit, miért csinált. Busby a tejhatalom másik oldalát is magára vállalta, ha nem úgy megy a szekér, ahogy elvárható lenne, nyugodtan rúgják ki, mert az az ő felelőssége lesz, senki másé.
Az eredmények hamar őt igazolták, az első teljes szezonjában, 1946/47-ben az együttes a második helyen végzett az angol élvonalban, majd 1948-ban megnyerte az FA-kupát, a klub első jelentős trófeáját 1911 óta. A mester nem csak az első számú csapatot formálta, felismerte, hogy megfelelő utánpótlás nélkül nem lehet sikeres, ezért rendkívül nagy hangsúlyt fektetett az új generáció akadémiai képzésére is. Alapelve volt, hogy egy társaság csak úgy lehet ütőképes, ha a pályán kívül is úgy érzik, összetartoznak, összeköti őket az Old Trafford varázsa.
A recept így visszatekintve akár egyszerűnek is mondható, elkötelezett ifjú, tehetséges titánok vegyítve a megfelelő tapasztalattal rendelkező rókákkal. A friss erőket a közönség és a szakma is csak „Busby-bébiknek” hívta, akik készen álltak arra, hogy leigázzák Európát. Sajnos a kiteljesedést egy tragédia szelte ketté, 1958 februárjában repülőgép szerencsétlenségben elhunyt nyolc MU-játékos, a menedzserre pedig kétszer is feladták a kórházban az utolsó kenetet, de végül 72 nap küzdelem után a szervezete győzött és felépült a balesetből.
Nem csoda, hogy ezután elgondolkozott a visszavonuláson, de ahogy felesége is mondta neki, akik már nem lehetnek közöttünk, ők is biztos azt akarnák, hogy folytassa tovább. Végül visszaült a kispadra, és 1968-ban a Benfica legyőzésével a United felülhetett Európa trónjára. A hatalmas nemzetközi sikert követően, 25 évvel azután, hogy kinevezték, 5 bajnoki cím és 2 FA-kupa elhódítással a háta mögött megérdemelten döntött a nyugdíj mellett és ekkor kapta meg a királynőtől a lovagi címet.
Hogy mekkora tisztelet övezi Sir Matt Busby-t a mai napig, arra talán az olyan dolgok adják meg a legjobban a választ, mint az, hogy egy szobor őrzi az 1994-ben elhunyt legenda emlékét a csapat stadionja mellett, az MU szezonvégi legjobb játékos szavazásának győztese a Sir Matt Busby-díjjal lehet gazdagabb, vagy az, hogy a hivatalos szurkolói indulóban is kapott egy sort („Just like the busby babes in days gone by”).
Fotó: independent.co.uk, footballwhispers.com
