Lehet, hogy Sousanak igaza van?

A portugal edző esetében a kevesebb több lenne

Kezdek rajönni, mi hianyzott a 2011. októberétől 2012. aprilisaig eltelt fél esztendő soran. Addig ugyanis egysíkú és ingerszegény volt az életem. Többek között azért is, mert a sportnapilap nem közölte a Videoton mesterének, Paulo Sousanak a bajnoki meccsek utani nyilatkozatait.

     Persze ez nem egészen azért volt, mert a sportosok ,,pikkeltek” a 42. születésnapjat a napokban ünnepelt mesterre. Egyaltalan nem. Egyszerűen egy kis hoci-nesze jaték zajlott: Sousa ,,elfelejtette”, hogy Felcsúton lefejelt egy újsagírót, a sportlap pedig ugyancsak elfelejtette őt a harmas sípszót követően megkérdezni a latottakról. Azutan – ugyancsak érdekes módon – a portugal úr sokszorosan és hevesen tagadta az eset megtörténtét, majd sok elfoglaltsagara hivatkozassal februarban nem is jelent meg a bírósagon, ahova őt hivatalosan meghívtak, úgymond a sértettel való szembesítésre.

     Am aprilisban eszébe jutott, hogy talan mégis történt ott valami azon az egyébként abszolút barati meccsen, ahol az újsagírókkal jatszottak. Hat ha történt, megtörtént, akkor elnézést is kér érte. Dicséretére, alig fél évvel később, de mégis csak megtette.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

A cikk folytatódik..! kattintson ide!