A tavalyi bajnok, a Dortmund békés napjaiban hirtelen bosszúság tört ki.
Sztárjukkal, Robert Lewandowskival újabb szerződést akarnak kötni, amely 2017-ig lenne érvényes. Az ajánlat azonban nem tetszik a csatárnak, kevesli a neki ígért éves 1,5 millió eurót.
Hans- Joachim Watzke a BVB főnöke a BILDnek adott nyilatkozatában kritizálta a játékos magatartását és stílusát.
Ugyanakkor Lewandowski tanácsadója Cezary Kuchoski (40) a lengyel tv-adó, a Polsat műsorában csalódottan nyilatkozott és azt is elmondta, hogy ezt a Dortmund vezetőinek Hans-Joachim Watzke és Michael Zorc tudomására is hozta és egy másik javaslattal állt elő, amelyet ha nem fogadnak el, védence legkésőbb 2014-ben el fogja hagyni a csapatot.
Lewandowski ( 16 szezongól és 8 előkészítés) azonban így reagált: – Egészen őszintén szólva nem tudok sem ajánlatról, sem számokról. en csak annyit tudok, hogy a tanácsadóm és a BVB főnökei találkoztak, de ez most engem nem érdekel csak a bajnokság és az EB.