Ligetvári Patrik elméletben tudja, mit kellene tenni a dánok ellen

A férfi-kézilabda világbajnokságon eddig csak védekező szerepet kapott Ligetvári Patrik nem álmodozó típus. A Veszprém játékosa, aki klubjában támadásban és védekezésben, a válogatottban csak a saját kapuja előtt szerepel, elméletben tudja, mivel lehet kizökkenteni a vb-címvédő Dániát a mai negyeddöntőn.

Elől Ligetvári Patrik (fotó: MTI)

A magyar válogatott némi svéd segítséggel kiharcolta a legjobb nyolc közé jutást a svéd–lengyel közös rendezésű férfi-kézilabda-világbajnokságon. Ma a címvédő, a 2019-ben és 2021-ben is győztes Dánia ellen folytatja a szereplését Chema Rodríguez együttese.

A két csapat játékosai közötti minőségbeli különbség egy-két kivételtől eltekintve dán fölényt mutat. Ugyanakkor

a magyar válogatott mellett szól Bánhidi Bence személye:

a Szeged klasszisa a nemzetközi mezőny egyik legjobb beállója, a magyar válogatott ellenfelei rendszeresen az ő semlegesítésére építik fel a védekezésüket. A vb eddigi meccsein eddig csak védekezésben foglalkoztatott Ligetvári Patrik szerint a Bánhidi elleni védekezés akár az egész mérkőzést meghatározhatja.

Könnyen el tudom képzelni, hogy akár két-három védő ügyel majd Bencére, ez megnyithatja a teret az átlövőink előtt, és akár szélsőinkhez is többször eljuttathatjuk a labdát, ha a dánok középen tömörítik a védőfalukat – mondta a Magyar Nemzetnek Ligetvári Patrik.

Hozzátette, a vb egyik korábbi mérkőzésén,

a Horvátország elleni, döntetlenre végződött találkozón nem ízlett a dánoknak a kőkemény, szigorú védekezés.

Ligetvári szerint ez többek között abban merült ki, hogy a dánok sokat foglalkoztak a játékvezetőkkel. Amennyiben ugyanezt, a horvátok által alkalmazott harcmodort a szabályosság keretei között meg tudja valósítani a magyar válogatott, akkor lehet esélye kizökkenteni a dánokat. Azt már mi tesszük hozzá, hogy a védekezés valóban kulcskérdés: a legjobb nyolc közé jutott csapatok közül a magyar válogatott ellen ítélték a legtöbb kétperces kiállítást.

A Veszprém játékosa a két csapat legutóbbi találkozóján, a 2020-as malmői, 24-24-re végződő Eb-csoportmeccsen is szerepelt. Van tehát sikerélménye a dánokkal kapcsolatban.

Nem akarunk itt megállni. Eljött életünk egyik nagy lehetősége, a világbajnoki címvédő ellen bejuthatunk a vb elődöntőjébe – fogalmazott a 26 éves, a 2014-es U18-as Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett játékos.

Ligetvári azt is elmondta, hogy klubtársával, a Telekom Veszprém csapatkapitányával, Rasmus Laugéval nem beszéltek a szerdai meccsről, és a vb-re való elutazás előtt sem jött szóba komolyan, hogy a magyar és a dán válogatott egymás ellen játszhat az idei vb-n.

A Magyarország–Dánia vb-negyeddöntő ma 18 órakor kezdődik Stockholmban, az M4 Sport élőben közvetíti a mérkőzést.

(magyarnemzet.hu)

Post Views: 1