Ligue 1: az Olympique Lyonban folytatja pályafutását az Eb társgólkirálya! – hivatalos

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Olympique Lyon hivatalos csatornáin keresztül tudatta, hogy szerződtették a Metz kiválóságát…

(Photo by Marco Steinbrenner/DeFodi Images via Getty Images)

Az Olympique Lyon színeiben folytatja pályafutását Georges Mikautadze, a 23 esztendős csatár a Metztől érkezett. A klub 2028 nyaráig szóló szerződést kötött vele, illetve 18,5 millió eurót fizetett érte. Érdekesség egyébként, hogy grúz válogatott futballistát tavaly nyáron leigazolta az Ajax, de az amszterdami alakulatnál nem igazán számoltak vele. Télen visszatért kölcsönbe ahhoz a Metzhez, ahonnan megszerezte a játékjogát a holland gárda, majd szezont követően végleg visszavásárolták. 

Georges Mikautadze 2008-2015-ig az Olympique Lyonnál pallérozódott, ráadásul Lyonban is született. A Metz kötelékébe 2017-be került, a felnőttekhez 2020-ban csatlakozott, de 2020-2022-ig a belga RFC Seraing csapatánál futballozott kölcsönben, ahol megjárta az élvonalat és a másodosztályt is. Az előző idényt a Metznél kezdte meg, majd ahogy említettük, nyáron átigazolt az Ajaxhoz. Télen viszont kölcsönben újra a Metz játékosa lett, ahol 20 meccsen 13 gólt szerzett a Ligue 1-ben. Az idei Európa-bajnokságon 3 találatig jutott a grúz válogatottban, ezzel társgólkirály lett Dani Olmo, Harry Kane, Cody Gakpo, Ivan Schranz és Jamal Musiala mellett. 

fociclub

A Ligue 1: az Olympique Lyonban folytatja pályafutását az Eb társgólkirálya! – hivatalos bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.