A Diósgyőr két bajnokin eddig egyetlen gólt sem tudott lőni 2012-ben. Az együttes francia-szengáli támadója, L’Imam Seydi többek között a gyenge idény kezdetről is beszélt a dvtk.eu-nak.
A szurkolók az eddigi két idei NB I-es mérkőzésen őt választották a csapat legjobbjának, annak ellenére, hogy nem talált be az ellenfelek hálójába, pedig egy csatár első számú feladata a gólszerzés. A csatár szerint ez azért lehetett, mert mindig mindent megtesz azért, hogy az együttes győztesen hagyja el a játékteret. Seydi azt is mondta, hogy most már nem lenne szabad gólt kapniuk a találkozók elején, de ha ez mégis megtörténik, akkor is menniük kell tovább a siker érdekében. A támadó szerint, ha betartják az edzői utasításokat és végrehajtják azokat az elemeket, melyeket a tréningeken gyakorolnak, akkor a sikereknek is jönniük kell előbb-utóbb.
A Diósgyőr szombaton Pápára látogat, ahonnan szeretnének három ponttal távozni, hiszen ha ez nem sikerül, akkor elúszhat a reális esélyük arra, hogy a következő szezonban az Európa Ligában induljanak.