Sébastien Loeb a tőle elvárt módon nyerte a Mexikó-ralit, Latvala pedig sokadik teljesen értelmetlen bukását mutatta be. Nagyon sokan kiestek a záró napon, mindössze 19 páros ért célba, köztük a magyarok is.
A Mexikó-rali első két napja után mindössze 24 autó maradt versenyben, és egy részük csak azért, mert kiesésük után büntetés mellett másnap folytathatták. Vasárnap három rövidebb, és egy 54 km-es pályát kellett letudni.
Az eddigiekben gyors, de balszerencsés Ford-pilóták abban bíztak, hogy nem lesz gondjuk a hosszú szakaszon, a Power Stage-ről pedig maximális pontszámmal távozhatnak. Ugyanezt tervezete viszont a Citroën-csapat is, így mindenképpen izgalmas fináléra volt kilátás.
Reggel a szuperspeciállal kezdtek a párosok, ahol Neuville volt a leggyorsabb: egyrészt azért mert talált egy levágási lehetőséget a pályán, másrészt azért, mert a többiek kímélték gumijaikat – egész nap nem volt szervizelési lehetőség -, ő viszont nem.
A bemelegítés után jött az 54 km-es Guanajuatito, amely a várakozásoknak megfelelően szedte az áldozatait. Először Atkinson szakította ki ismét a Fiesta WRC futóművét, majd Block kapott defektet, utána pedig Novikov borult fel.
Latvala elképesztő iramban hajtott a szakaszon, féltávnál már 20 másodperccel volt gyorsabb Hirvonennél és Loebnél, ám amikor Novikov balesetéhez ért, elveszítette koncentrációját, és ő is felborult ugyanott. Bár 7 perc után – melyben egy kerékcsere is benne volt – folytatni tudta, a cél után fel kellett adnia a futamot, mivel megsérült a Ford bukócsöve.
A Power Stage előtti szakaszon nem történt semmi különös azon kívül hogy Loeb nyert, mindenki a végjátékra készült. A mindenki számára ismerős szakaszon – egy másik gyorsasági utolsó 5 km-e volt a pálya – a három bónuszpontot Petter Solberg gyűjtötte be, egy kissé enyhítve csapata és saját fájdalmait, Loeb és Řstberg előtt. (Utóbbi csupán néhány ezreddel előzte meg Tänakot.)
Loeb újabb taktikus és hibátlan versenyt futott, győzelmével megszilárdította vezető helyét a tabellán. Csapata, a Citroën szintén, mivel Hirvonen érkezett másodiknak – úgy tűnik a finn a tökéletes második számú pilóta, jól tették a franciák, amikor leigazolták.
Solberg állhatott a dobogó legalsó fokára, aki ezzel, és a Power Stage-elsőséggel együtt is valószínűleg csalódott maradt. A Fiesta WRC nagyon gyorsnak tűnt a hétvégén, a pénteki két defekt nélkül talán a győzelemért is küzdhetett volna a norvég.
Řstberg a kezdeti óvatoskodás után magabiztosan lett negyedik, bár a vége egy defekt miatt szorossá vált, Tänak majdnem beérte. Az észt rendkívül éretten autózik mióta WRC-ben ül, ismét pontokkal térhet haza.
Al-Attiyah és Araújo végeztek mögötte, majd az ezúttal csak statisztaszerepet játszó Ogier, és az eső-kelő Block következtek. A tizedik helyet a helyi Trivino szerezte meg, valószínűleg ő lepődött meg a legjobban, hogy pontot kapott.
A PWRC-sek eleve szegényes mezőnye vasárnap is szenvedett, Guerra megtartotta vezető helyét Fuchs és Kosciuszko előtt. Az ifj. erdi/Táborszki páros számos kaland után beért a célba, kitartásuk jutalma a 16. hely.
Nehéz szavakat találni Latvala újabb baklövésére. Teljesen értelmetlenül száguldott a hosszú gyorsaságin, azt azért ő sem gondolhatta, hogy másfél percet fog hozni Hirvonenen, pláne hogy kettőt Loebön.
Hiába nagyon gyors, és a Ford is nagyon jó, a finn idei mérlege három futamon két totálkár. Bár még nagyon messze a szezon vége, Malcolm Wilsonnak talán érdemes azon elgondolkoznia, hogy ki is az első számú pilótája.
Március végén Portugália következik, a Fordot talán az vigasztalhatja, hogy úgy tűnt, ezúttal ők voltak a gyorsabbak.
A Mexikó-rali végeredménye:
1. | Loeb | Citroën | 4:15:32,7 |
2. | Hirvonen | Citroën | +42,4 |
3. | P. Solberg | Ford | +2:11,4 |
4. | Řstberg | Ford | +4:51,5 |
5. | Tänak | Ford | +5:02,6 |
6. | Al-Attiyah | Citroën | +6:41,4 |
7. | Araújo | Mini | +12:46,9 |
8. | Ogier | Skoda | +14:57,8 |
9. | Block | Ford | +22:26,8 |
10. | Trivino | Ford | +23:30,7 |
16. | ifj. erdi | Mitsubishi | +74:56,8 |
A Power Stage végeredménye:
1. | P. Solberg | Ford | 3:11,4 |
2. | Loeb | Citroën | +1,5 |
3. | Řstberg | Ford | +2,7 |