A magyar judósok közül elsőként a világbajnoki bronzérmes Csernoviczki eva lép majd a tatamira a 48 kilogrammosok között. Edzőjével, édesapjával, Csernoviczki Csabával Dobor Dezső beszélgetett.

– Egy háromszoros junior Eb-bronzérmes esetében eleve elrendeltetett, hogy a lánya is judózni fog?
– Még véletlenül sem. en nőiesebb sportágat képzeltem neki, tornát vagy teniszt. Amikor edzősködni kezdtem, járt velem a terembe és hat évesen azzal állt elő, hogy ő már pedig megtalálta a maga sportágát. Ha elkezdjük, végig is kell csinálni, mondtam neki. Az akarata komolyságára jellemző volt, hogy azon a karácsonyon judo ruhát kért magának. Tíz évre rá a győri ifi EB-n remekül szerepelt a csapat, a jelenlegi ászok, Mészáros, Bor mellett evi lányom is érmes lett és ez óriási lendületet adott mindnyájuknak – eleveníti fel a már két évtizede járt közös útjuk első csúcspontját a nemrég mesteredzői címmel is elismert Csernoviczki Csaba.
– Az apa-lány viszony sérült-e az edző-tanítvány viszony oltárán?
– Ha így lenne, semmi értelme sem lenne az egésznek. Mindketten megtanultuk, hogy a teremben nincs édesapa, ott nincsenek érzelmek. en követelek, ő végrehajtja, ez a siker titka. Serdülő korában még lázadt ez ellen, de belátta, hogy nem akar rosszat az „Apu”. Sokszor megszakadt már érte a szívem, de nem mutathattam ki. Ha valami nem ment, nem egyszer éreztem úgy a tatami mellett, hogy meghal az edző, de ilyenkor az apa is…
– es a mama ő mit tesz hozzá a duó sikereihez?
– Nélküle nem sokra mennénk. evi hatodik éve minden esztendőben érmes az Európa-bajnokságokon, három ezüst, három bronz! Mellette ez az őrült, flúgos futam a kvótáért, huszonnyolc verseny egy év alatt a világ minden pontján. A feleségem nem sportolt, de ma már mindent tud a sportról és biztosítja nekünk a hátteret. Megérti azt is, hogy a lányunk 2002 óta nem engedi őt a versenyeire. evi nagyon anyás volt kiskorában és úgy érzi, hogy az édesanyja jelenléte sok gondolatot elvenne tőle, nem segítené a koncentrálásban. Így Londonban sem lehet ott, megtiltotta a lánya. Ha nem én lennék az edzője, lehet, hogy apaként engem sem engedne oda? Ha jól sikerül a verseny, akkor persze az édesanyja is utánunk jön.
– A képességei alapján a lánya – mondjuk ki – éremesélyes. Legutóbbi felmérési eredményei, például az, hogy 48 kilogrammosan hatvanöt-hetven kiló közt nyom fekve, szintén ezt támasztják alá. Ha megszületik a várva várt érem, az apa vagy az edző lesz-e büszkébb?
– Az „Apu”.


