London 2012 – Hardyra nem vonatkozik a hat hónapos szabály

image

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) engedélyt adott Jessica Hardy amerikai úszónak arra, hogy – amennyiben kijut – szerepelhessen a londoni olimpián, annak ellenére, hogy 2008-ban doppingvétség miatt egy évre eltiltották.

    A 100 méteres mellúszás világcsúcstartójának szereplése eddig a NOB úgynevezett hat hónapos szabálya miatt volt kérdéses, mely szerint a doppingvétségért fél évre, vagy annál hosszabb időre eltiltott sportoló nem vehet részt a következő ötkarikás játékokon.
    Hardy esete azonban különleges besorolás alá esik a NOB szerint. A 24 éves sportoló a 2008-as amerikai olimpiai válogatón akadt fenn egy vizsgálaton, s nem szerepelhetett Pekingben, azonban eredeti, kétéves eltiltásának fellebbezése során be tudta bizonyítani, hogy egy olyan táplálék-kiegészítővel került klenbuterol a szervezetébe, melynek tisztaságáról a gyártó írásos igazolást adott neki, s később derült csak ki, hogy tiltott anyagot is tartalmazott.
    Hardy büntetését végül egy évre csökkentették, a hat hónapos szabály miatt azonban még így sem szerepelhetne Londonban, a NOB azonban megadta számára a különleges engedélyt, így amennyiben a jövő évi országos válogatón kivívja a szereplés jogát, a brit fővárosban is rajtkőre állhat.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.