London 2012 – kajak-kenu: A kenus Vajda Attila hatodik 1000 méteren

image A kenus Vajda Attila címvédőként hatodik lett 1000 méteren a londoni olimpia szerdai versenynapján.

    A Londontól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney központban kora reggel szürke volt az égbolt, szitált az eső, de a rajtra kiderült, és a nézők – köztük jó pár, zászlóval felszerelkezett magyar – már napsütésben szurkolhattak a lelátókon. A létesítmény befogadóképességét a játékokra 30 ezer fősre növelték, s az első finálés napon telt ház, fantasztikus hangulat várta a versenyzőket.  
    A Pekingben és tavaly, a szegedi világbajnokságon is győztes, 29 éves Vajda Attila egyértelműen arra készült, hogy megismételje négy évvel ezelőtti sikerét. A nyolcas döntőben a német Sebastian Brendel, az üzbég Vagyim Menkov, a 2004-ben aranyérmes spanyol David Cal, az orosz Ilja Stokalov, a francia Mathieu Goubel, a kanadai Mark Oldershaw és a fehérorosz Alekszandr Zsukovszkij volt az ellenfele. Storcz Botond szövetségi kapitány előzetesen azt mondta, hogy a szegedi kenusnak minden esélye megvan a címvédésre, de biztos benne, hogy nem fogják könnyen adni az újabb diadalt.
    A magyar nem kezdett túl jól, beragadt a rajtnál, majd féltávnál csak a nyolcadik helyen haladt, miközben az élen Menkov, Brendel és Goubel nagyon elment a többiektől. Négyszáz méterrel a cél előtt Vajda megpróbálta megnyitni a hosszú hajrát, de a hajója csak nem akart megindulni, a vezető hármas, s ezzel együtt a dobogó pedig egyre távolodott. Brendel magabiztosan vezetett, s ekkor már látszott, hogy Vajdának csodára lenne szüksége az éremszerzéshez. Ez nem következett be, s miközben a friss Európa-bajnok Brendel már a célban ünnepelt, a magyar a hatodik helyen ért célba.  
    Eredmények:
    C-1 1000 m, olimpiai bajnok:
    —————————–
  Sebastian Brendel (Németország) 3:47.176 p
2. David Cal (Spanyolország) 3:48.053
3. Mark Oldershaw (Kanada) 3:48.502
…6. VAJDA ATTILA 3:50.926

    Később:
11:24 ó: férfi K-2 1000 m (Dombi Rudolf, Kökény Roland)
11:44 ó: női K-4 500 m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina)

Share: