London 2012 – Kovács István a nyolc közé vezetné a román pólósokat

image Sajátos helyzetben van Kovács István, a román férfi vízilabda-válogatott magyar szövetségi kapitánya, hiszen ugyan egy épületben lakik a magyarokkal, de a rivális ország képviseletében van jelen a londoni olimpián.

    „Nincs ebben semmi furcsa. A két ország versenyzői és edzői egy épületben vannak elszállásolva, de ebből nem adódik semmilyen gond” – mondta az MTI-nek az olimpiai faluban a szakember, aki az Újpesttel négy, a Honvéddal pedig hat magyar bajnoki címet szerzett, s mindkét csapattal BEK-diadalt is aratott, a román kapitányi posztot pedig 2008 óta tölti be.
    Csapata Londonban egy csoportban szerepel a címvédő magyarokkal, és Kemény Dénes együtteséhez hasonlóan vasárnap kezdi meg szereplését az ötkarikás játékokon. Első ellenfelük a házigazda brit gárda lesz.
    „Számunkra a kijutás volt az elsődleges cél, már annak is örülünk, hogy itt vagyunk” – fogalmazott Kovács István. „Ennek ellenére ebben a nehéz csoportban megpróbáljuk minden ellenfelünk életét megkeseríteni. Ha sikerülne bekerülnünk a legjobb nyolc közé, az álomszerű lenne.”
    A magyar-román mérkőzést jövő csütörtökön rendezik.

Share: