London 2012 – Külön falu a kajak-kenusoknak és evezősöknek

london2012.jpg

Több tízmillió forintos megtakarítást jelenthet a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB), ha megvalósul a 2012-es londoni játékok szervezőbizottságának (LOCOG) elképzelése, mely szerint külön falut biztosítanak a kajak-kenusoknak és evezősöknek.

A terv az, hogy a központi olimpiai falu mellett két kisebbet is felépítenek, egyet Eton Dorneyben, egy másikat – a vitorlázóknak – pedig Weymouthban.
   
Ezen sportágak viadalait a hagyományoknak megfelelően a játékok centrumától távol rendezik, így a versenyzők vagy órákat ingáznak naponta a szállás és a pálya között vagy – ahogy az elmúlt olimpiákon a magyar kajakosok és kenusok – megpróbálnak a közelben szállodát bérelni, ez utóbbi megoldás azonban extra költséggel jár, s ezt nem a szervezők állják. A 2012-es mini faluban azonban a tervek szerint térítés nélkül fogadják a sportolókat.
   
"Ha a terv megvalósul, és versenyzőink térítés nélkül vehetik igénybe az ígért magas színvonalú szolgáltatásokat, akkor ez a MOB számára több tízmillió forintos megtakarítást jelenthet. Minden esetre a londoni szervezők ilyen irányú tervét óriási dolognak tartom, és minden elismerést megérdemelnek" – nyilatkozott a MOB honlapján Molnár Zoltán főtitkár.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.