London 2012 – Megegyezés a közös brit labdarúgó-válogatottról

image

Brit Olimpiai Bizottság (BOA) bejelentése szerint közös labdarúgócsapat szerepel majd a jövő évi londoni olimpián, miután az angol, az északír, a walesi és a skót labdarúgó-szövetség között megszületett az erről szóló megállapodás kedden. Utóbbi két szervezet azonban gyorsan cáfolt.

    A BOA azt is tudatta, hogy az egyezség a női együttesre is vonatkozik, amely először fog részt venni ötkarikás játékokon, míg a férfiaknál 52 év után lesz ismét egyesített válogatott.
    A szakvezető kinevezése az év későbbi részében várható, s azt követően kezdődik meg a 18 labdarúgó kiválasztása.
    Nem sokkal a bejelentés után azonban a skót és a walesi szövetség elnöke is kategorikusan cáfolta a megegyezést. Előbbi vezetője, George Peat saját bevallása szerint megdöbbenve hallotta a hírt, majd hozzátette, országa nem akarja, hogy bármi köze legyen az eseményhez. A walesi sportvezető, Phil Pritchard közölte, az általa vezetett szervezet semmiféle erre vonatkozó megállapodásnak nem részese.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.