London 2012 – Nagy Pétert jelölte a súlyemelő-elnökség

image

Nagy Pétert jelölte londoni olimpiai indulónak a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) elnöksége péntek esti ülésén.
Dobos Imre MSSZ-elnök az MTI-t tájékoztatva elmondta, hogy a testület – Bökfi János szövetségi kapitány és az edzőbizottság javaslata alapján – egyhangúlag döntött a szegediek ólomsúlyú versenyzője mellett.
   
„Az első helyen jelöltük Nagy Petit, vagyis ha semmi se jön közbe, sem betegség, sem sérülés, sem más, ő megy Londonba, bár képben marad és tovább készül Baranyai Jani és Gyurkovics Feri is” – mondta az elnök.
   
Nagy tavaly megnyerte az Universiadét és a londoni előolimpián is első lett súlycsoportjában, a plusz 105 kilósok között. A franciaországi világbajnokságon összetettben nyolcadikként zárt, az idei, áprilisi, törökországi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon pedig úgy lett összprodukciójával hetedik, hogy szakításban bronzérmet érdemelt ki. 
   
A magyar férficsapat az antalyai kontinensviadalon harcolta ki az egyetlen ötkarikás kvótát érő negyedik helyet a nemzetek rangsorában. A női válogatott ugyanakkor nem szerzett részvételi jogot a londoni játékokra, így egyetlen férfiversenyző képviseli a magyar súlyemelést a nyári olimpián.