Hosszú Katinka a negyedik, Verraszó Evelyn pedig a nyolcadik legjobb idővel bejutott az esti elődöntőbe 200 m vegyesen a londoni olimpia hétfői napján.
Verrasztó a harmadik futamban rendkívül erősen kezdett, majd mellen visszaesett, de gyorson sikerült feljönnie a harmadik helyre. A 400-on negyedikként záró Hosszú a negyedik futamban végig erős tempóban úszott, egyedül mellen húztak el tőle, de gyorson ő is ismét előrelépett.
Az utolsó futam előtt már mindkét magyar helye biztos volt az elődöntőben, Hosszú 2:10.68 perccel, míg Verrasztó 2:12.17 perccel jutott tovább.
„Nehéz volt, kellett hajtani rendesen” – nyilatkozott Verrasztó. „Az eleje rendben volt, a vége, a gyors úgy-ahogy elment, de a jelek szerint 23 évesen mellen is meg kell még tanulnom úszni…”
„Most sokkal jobban éreztem az úszást, mint szombaton” – kezdte értékelését Hosszú. „Viszont döntéshelyzetbe kerültem, mert jó lett az időm, így most vacillálok, hogy a 200 vegyesre, vagy a holnapi 200 pillangóra menjek-e rá inkább. A kettő üti egymást, úgyhogy választanom kell. A vegyes ma esti elődöntőjét megvárjuk az edzőmmel, s majd az alapján határozunk.”


