Londonba igazol az olasz válogatott hátvédje – sajtóhír

Egybehangzó olasz sajtóbeszámolók szerint minden eddiginél közelebb állnak a felek az olasz válogatott hátvéd átigazolásának bejelentéséhez…

(Photo by Claudio Villa/Getty Images for FIGC)

Gianluca Di Marzio információi szerint az Arsenalt már csak egyetlen lépés választja el attól, hogy 50 millió euróért cserébe leigazolja a Bologna olasz válogatott hátvédjét, Riccardo Calafiorit.

A 22 éves játékos az AS Roma utánpótlásában nevelkedett, és a “farkasok” színeiben mutatkozott be a felnőttek közt. A fővárosi csapatnál azonban 2022 után nem számítottak rá, előbb a Genoához kölcsönben, majd a svájci FC Baselhez végleg került. Calafiori egy szezon után visszatért Olaszországba, amikor tavaly nyáron leszerződött a Bolognához.

Az eredeti posztja szerint balhátvéd kezdetben kényszerűségből középhátvédet játszott, ahol annyira jól bevált, hogy az idény hátralévő részében jobbára ott szerepelt. Calafiori a kiváló védőmunkája mellett nagyszerű labdás játékkal támogatta a végül BL-indulást érő helyen végző Rossoblú támadójátékát.

A fiatal hátvéd kiváló teljesítménye révén az olasz válogatottba is meghívót kapott, közvetlenül az Európa-bajnokság előtt debütált a címeres mezben, a kontinenstornán pedig csapata mindhárom csoport meccsét végig játszotta. Calafiori bár Spanyolország ellen vétett egy szerencsétlen öngólt, valamennyi mérkőzésen kimagaslóan játszott, a horvátok elleni sorsdöntő találkozó hosszabbításában káprázatos gólpasszt adott a továbbjutást érő gól előtt.

Az olasz védő megszerzése iránt korábban a Juventus is érdeklődött, de végül a torinóiak elálltak a szerződtetésétől.

fociclub

A Londonba igazol az olasz válogatott hátvédje – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.