A szegedi Szűcs Veronika (33) a világ legjobb női ökölvívóbírója, és jó eséllyel pályázik arra, hogy közreműködjön a 2012-es londoni olimpián. 16 éve bíráskodik, kiütéses meccse egy volt, és több rangos férfi világversenyen is szerepelhetett.
– Hogyan indult a pályafutása? Úgy tudom, versenyzőként is volt köze a bunyóhoz, a küzdősportokhoz.
– Óvodában és iskolában is verekedős voltam, nem tudtam mit kezdeni a „felesleges" energiámmal. Szüleim elvittek kick-box-edzésre, a jó társaság, a velem egykorú fiúk és lányok miatt ottragadtam, és az eredmények is jöttek. Együtt edzettünk a bunyósokkal, és Szuknai Zsuzsával, a mostani női szövetségi kapitánnyal „átigazoltunk" – a kick-boxot folytattuk –, és mindketten rögtön az első, az 1996-os ökölvívó női országos bajnokságon aranyat nyertünk.
– Mikor kezdett kacérkodni a bíráskodással?
– Tini versenyzőként Nacsa József, a bíróbizottság jelenlegi elnöke beszélt rá, hogy kezdjem el a tanfolyamot. Ebben a szerepkörben is jöttek a sikerek: egyre rangosabb versenyekre hívtak. Több Európa-bajnoki döntőt vezettem, 2006-ban és 2010-ben női világbajnokságon dolgoztam, fináléban is.
– Rangos férfi világversenyeken is közreműködött, és a hírek szerint ott áll a londoni olimpia kapujában.
– Korábban az országos szövetségek jelöltek, újabban a nemzetközi szervezet, az AIBA kéri a bírókat. Így kerültem semlegesként az Ázsia- és Afrika-játékokra és az idei, Bakiban rendezett felnőtt férfi világbajnokságra. Utóbbi az olimpiai „felkészülés" részének tekinthető, ide már olyanokat hívtak, akikre esetlegesen már számítanak az ötkarikás játékokon. Óriási megtiszteltetés, hogy ott lehettem – két hölgytársammal –, és a finálékban pontozhattam. Sokat köszönhetek az országos szövetség elnökének, Csötönyi Sándornak, mindig segítette, támogatta a karrieremet. Az olimpián csakis a legjobbak, vagyis a háromcsillagos bírók vehetnek részt, én rendelkezem ezzel a minősítéssel.
A szegedi Szűcs Veronika a világ legjobb női ökölvívóbírója.
Fotó: DM/DV
– Erőltetném a London-témát: ott lesz az olimpián? Szakemberek szerint csak ön szúrhatja el, szinte már százszázalékosan tagja a 10–12 fős európai kontingensek.
– Az nagyon pozitív, ha valakit beosztanak a vb-finálékra pontozni. Nem vagyok babonás, mégis azt mondom: az a biztos, ha már visszafelé utazik az ember az olimpiáról. Az elszúrásról annyit, jövő májusban kvalifikációs női vébét rendeznek Kínában, ott is bizonyítanom kell.
– Hogyan viszonyulnak a női bírókhoz a férfi bunyósok?
– Amennyiben a versenyző azt tapasztalja, az illető tudja a dolgát, betartja a szabályokat, elfogadják, tisztelik. Nekem még nem volt negatív élményem, kisebb horvát viadalon próbálkoztak ugyan gyomorra mért ütésnél, mélyütést reklamálva, de rájöttek, erre nem vagyok vevő, és abbahagyták. Mostanra megismert a mezőny, tudják, kivel állnak szemben, mire számíthatnak. A közönség is pozitív: még nem fütyültek ki, sőt sokszor „Éljen a bíró!"-t kiabálva szurkoltak, mint legutóbb a vásárhelyi ob-n. Akadt kollegina, akit diákolimpián leköpött egy bokszoló, a sportolót eltiltották.
– Melyik volt a legnehezebb mérkőzése?
– Egyet sem tudok kiemelni, a legnehezebb, a legnagyobb felelősség döntőben vezetni, mert azt akár az egész világ láthatja, és ez jelentős pluszteher. Szerencsére eddig elkerültek a nagy bakik, hibák, és mindössze egy meccs végződött KO-val eddigi 16 éves pályafutásom alatt.
– Bíróként mi jelentené a szakmai csúcsot?
– Az olimpiai döntő! Olyan lenne számomra, mint amikor Puhl Sándor dirigálta a labdarúgó világbajnoki finálét. Lehet, hogy a profi bíráskodást is kipróbálom majd, de pillanatnyilag még ebben, az amatőr szakágban érzek kihívást, és ez valószínűleg így lesz – ha ott lehetek – az olimpia után is.
Forrás: Délmagyar
