MH/MTI
2024. február 2. péntek. 10:27
Az éllovas Liverpool szerdán erődemonstrációt tartott a Chelsea ellen, 4-1-re nyert otthon úgy, hogy 27 kapura lövéssel próbálkozott, a rivális négy kísérletével szemben. A hazai gólszerzők között volt Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya, aki január 1-én elszenvedett sérülése óta először lépett pályára kezdőként, és a 65. percben, együttese 2-0-s vezetésénél fejelt a hálóba Conor Bradley jobboldali beadását követően.
A Liverpool előnye öt pont a második helyezett Manchester Cityvel, illetve a harmadik Arsenallal szemben. A címvédő City egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, azaz csökkentheti hátrányát, a londoni csapat viszont jelentősen eltávolodna, amennyiben vereséget szenvedne. A bajnokságban december 23-án 1-1-es döntetlennel zárult a liverpooli összecsapás, majd január 7-én, Londonban 2-0-s vendégsiker született az FA Kupában, a legjobb 32 közé jutásért rendezett mérkőzésen. Az Arsenal is győzelemmel hangolt a rangadóra, kedden 2-1-re nyert a Nottingham Forest vendégeként.
A második helyezett City a 15. Brentford otthonában gyűjtögetheti pontjait a hétfő esti zárómérkőzésen.
Felépülését követően Kerkez Milos múlt csütörtökön tért vissza csapatába, a Bournemouth-ba, amely akkor 5-0-s győzelmet aratott otthon FA Kupa-mérkőzésen a Swansea City felett, most csütörtökön pedig a bajnokságban is pályára lépett, mégpedig a 78. percben a West Ham United elleni idegenbeli 1-1-es döntetlen alkalmával. A magyar balhátvéd karácsony előtt szenvedett bokasérülést egy edzésen. A Bournemouth vasárnap a Nottingham Forestet fogadja, és sikere esetén megerősítheti pozícióját a középmezőnyben.
Premier League, 23. forduló:
szombat:
Everton-Tottenham Hotspur 13.30
Brighton-Crystal Palace 16.00
Burnley-Fulham 16.00
Newcastle United-Luton 16.00
Sheffield United-Aston Villa 18.30
vasárnap:
Bournemouth-Nottingham Forest 15.00
Chelsea-Wolverhampton Wanderers 15.00
Manchester United-West Ham United 15.00
Arsenal-Liverpool 17.30
hétfő:
Brentford-Manchester City 21.00
A tabella:
1. Liverpool 22 51-19 51 pont
2. Manchester City 21 51-24 46
3. Arsenal 22 44-21 46
4. Tottenham Hotspur 22 47-33 43
5. Aston Villa 22 44-30 43
6. West Ham United 22 36-33 36
7. Manchester United 22 28-32 35
8. Newcastle United 22 44-33 32
9. Brighton 22 38-37 32
10. Chelsea 22 36-35 31
11. Wolverhampton Wanderers 22 33-35 29
12. Bournemouth 21 29-40 26
13. Fulham 22 28-36 25
14. Crystal Palace 22 25-36 24
15. Brentford 21 31-36 22
16. Nottingham Forest 22 27-40 20
17. Luton 21 28-38 19
18. Everton 22 24-28 18
19. Burnley 22 22-45 12
20. Sheffield United 22 19-54 10
Írta a Magyar Hírlap