Világbajnokkal erősít a Rábaköz Kupára a Bioextra GarZone Racing csapata, hiszen többek között a lengyel síugró világbajnok Adam Malysz is csatlakozik a Lónyai Pálhoz és Garamvölgyi Zoltánhoz a terep-rallye bajnokság idei második állomásán.
Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán talán soha ekkora hangsúlyt nem fektetett az előkészületekre, mint azt a 2012-es Terep-rallye OB második állomása előtt tette. Szükség is volt rá, hiszen a téli szünetben számos fejlesztésen átesett Nissan épphogy elkészült a szezonnyitóra, emiatt Hajdúszoboszlón jöttek elő az autó gyermekbetegségei. A páros a bajnoki szünetben mindent a felkészülésnek rendelt alá, így lemondták a tervezett portugál vendégszereplést is, az elmarat versenykilométereket pedig egy teszttel igyekeztek pótolni.
Lónyai Pál: – Sajnos ki kellett hagynunk a portugál versenyt, de majd bepótoljuk, idén még három külföldi verseny szerepel a naptárunkban. A meghibásodott gátlókról kiderült, hogy az Öhlins-nél rosszul rakták őket össze, ezeket garanciába kicserélték. A Rábaköz Kupán még nem kerülnek vissza az autóba, de a lengyel versenyen már igen. Nagy öröm, hogy végre tudtunk tesztelni és nagyon jól sikerült. Új futómű beállítással készülünk, egy kicsit lejjebb vettük az autó hátulját, hátrébb helyeztük a súlypontot és más kerék dőlésszögekkel megyünk. Ezen kívül megleptük még magunkat egy újfajta sárgumi szettel, kipróbálni még nem tudtuk, de ha esni fog, akkor a versenyen majd megtesszük. Az biztos, hogy nagyon szépek. Nagyon örülünk annak, hogy ilyen sok nevezés érkezett be, szeretek itt versenyezni és bízok benne, hogy most is jó verseny lesz. Korábban mindig történt velünk valami, két éve egy fának ütközve borítottam ki a hátsó futóművet, tavaly pedig a 70 kilométert mentünk kormány szervo nélkül. Szeretném ha végre meg tudnánk mutatni, milyen gyorsan tudunk menni. Feltett szándékunk hogy az egész verseny alatt a nagyokat üldözzük, szerintem a középmezőny elejét fogjuk tudni képviselni az autóval.
Garamvölgyi Zoltán: – Bőszen nézegetjük a tavalyi videóinkat, próbálunk a lehető legjobban felkészülni a pályákból is. A magam részéről néhány hónapja elég kemény edzéseket tartok, hogy jobb legyen a kondim. Sajnos fogyni keveset tudtam, de úgy érzem a kondíciómon sokat javult, ami ezeken a gödrös pályákon sokat tud segíteni. Az autó most már 100 százalékosan fel van készítve, talán ilyen még nem is volt, hogy egy héttel a rajt előtt tudtunk egyet tesztelni. Kipróbáltunk új beállításokat és úgy tűnik már elsőre jól sikerültek, így jó kedvvel és jó reményekkel vágunk neki a versenynek. Remélem, idén egy kicsit pontosabb lesz az itiner, mert tavaly eléggé megnehezítette a dolgomat. Sajnos a rajtlista összeállításakor kicsit hátra kerültünk, de bízunk benne, hogy emiatt nem kerülünk majd hátrányba. Aminek nagyon örülök, hogy úgy tűnik végre teljes lesz a GarZone csapat, Kapuváron csatlakozik hozzánk Zapletal, Porizek és Pelc is egy-egy Hummerrel, sőt egy igazi világsztár, a lengyel síugró legenda, Adam Malysz is velünk versenyez. Folytatjuk Hajdúszoboszlón kezdett szokásunkat, mely szerint a versenyt megelőző napon sajtótájékoztatóval egybekötött közönségtalálkozót tartunk. Most csütörtökön 18:00-tól Kapuváron, az Esterházy Kávéházba várunk minden érdeklődőt egy kötetlen beszélgetésre.