Ma 75 éves Török Péter

1940. október 8-án született, vagyis ma ünnepli 75. születésnapját Török Péter, az MLSZ korábbi főtitkára, a magyar válogatott volt pályaedzője.

Török Péter Szombathelyen született, és labdarúgóként egészen 1973-as visszavonulásáig a Haladás VSE-ben szerepelt. Már játékosként edzősködött az ifjúsági csapat mellett, később pályaedző lett, 1981-ben pedig átvette a szakmai munka irányítását a Haladásnál, és öt szezonon keresztül vezette az együttest, 1983-ban megnyerte az indiai Nehru Kupát a gárdával. Az 1986-os világbajnokság után rövid ideig a válogatott pályaedzői posztját is betöltötte, majd a Dunaújvárosi Kohásznál, ezt követően a görög Olimpiakosznál vállalt munkát. A kilencvenes évek elején ismét a Haladásnál volt vezetőedző (nála mutatkozott be a felnőttek között a kapuban Király Gábor), majd a Kispest-Honvéd szakvezetője lett, Magyar Kupát is nyert a csapattal.

Vezetői tapasztalta is jelentős, 1978 és 1981 között, majd 1984 és 1986 között a Haladás VSE ügyvezető elnökeként tevékenykedett. 1987-ben a Magyar Labdarúgó Szövetség közgyűlése az első önálló főtitkárának választotta meg, ezt a munkakört 1988-tól 1989 decemberéig látta el. 1999-ben a Bp. Honvéd klubigazgatójává választották meg, majd visszatért Szombathelyre, hogy szülővárosa labdarúgásáért dolgozzon tovább. Visszavonulása után is tisztelt és megbecsült alakja maradt a vasi megyeszékhely futballjának.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS