Ma jelentik be az Újpest FC eladását – sajtóhír

A Magyar Nemzet információja szerint eljött a nagy nap, amire már évek óta várnak az Újpest-szurkolók:

a portál klubhoz közeli forrásból úgy értesült, hogy ma jelentik be az Újpest FC eladását.

Ezzel egybehangzóan a csakfoci.hu is úgy tudja, hogy Roderick Duchatelet többségi tulajdonosnak sikerült megegyeznie a negyedik kerületi klub eladásáról és hamarosan ez hivatalossá is válhat.

A magyarnemzet.hu emlékeztet, hogy a magyar sajtóban november végén előbb arról cikkeztek, hogy egy kínai hátterű cég, a Magyarországon 4,45 milliárd forint törzstőkével alapított FSG (Hungary) Holdings Kft. lehet a vevő. Decemberben pedig már inkább úgy tűnt, hogy két magyar üzletember, Cseke István és Németh János cége, az SGF Silu Global Fund Holding Zrt. lehet a befutó, amelyik megvásárolta a taszári repülőteret is.

A portál azt is hozzáteszi, hogy értesülései szerint az FSG és a Silu végül megállapodott és közösen vásárolják meg az Újpest FC-t.

Döntött a Kúria: Vissza kell állítani az Újpest hagyományos címerét – Duchatelet is kiadott egy közleményt