Ma rajtol a női Giro d’Italia Vas Blankával

Július 7-től 14-ig rendezik a női Giro d’italiát, melyen idén ismét Vas Blankának szurkolhatunk. Az idei versenyen Blankára elsősorban segítőként számít a csapata, de nyilván a mezőny többi tagja már jobban figyel rá, miután idén tavasszal felvehette az összetettben vezetőnek járó piros trikót a Vueltán, tavaly pedig szakaszt nyert a női Girón, nem feledve az U23-as világbajnoki címét. Az eurosport.hu az összefoglalójával lássuk mi várható az idei versenyen:

Tavalyi szakaszgyőzelme után idén várhatóan Lotte Kopecky és Niamh Fisher-Black segítőjeként kap szerepet az SD Worx – Protime Giro-keretében Vas Blanka. A magyar bajnok úgy érzi, hogy az előző szezon sikerei miatt megnövekedtek a várakozások vele szemben, amiknek nem könnyű megfelelni, főleg, hogy az idei Giro útvonalában nehéz olyan szakaszt találni, ami igazán feküdne neki.

Költözés, Montozás és az OB – nem volt izgalommentes a felkészülés a Giróra

Eléggé másképp alakult a szezon ezen része Vas Blanka számára, mint az előző évben. Az SD Worx – Protime versenyzője az olimpiai felkészülés jegyében május végén Csehországban indult világkupa-versenyen, majd jött a szokásos magaslati edzőtábor Livignóban. Ennek végét kissé beárnyékolta a testvére bukása, Vas Barnabás lábát kövek vágták fel, több helyen is össze kellett varrni.

Ezután jött a második monti világkupa Val di Soléban, ami után eldőlt, hogy Blanka indul majd a párizsi olimpián mountain bikeban is. A két verseny közül elsősorban az országútira koncentrál majd, de fekszik neki a párizsi monti pálya, úgyhogy megpróbál jó eredményt elérni abban a szakágban, amelyikben három éve negyedik lett.

Az elmúlt hetekben még egy költözés is nehezítette a mindennapokat, új otthonukat Szabó Mikivel több szempont alapján választották ki (legyen nyugodt, csendes hely, jó közlekedéssel, ahonnan Budapest, a repülőtér és a Pilis is könnyen elérhető). Ugyanakkor a szokásosnál egy fokkal több idő telt el a magaslati edzőtábor és a Giro között, ezalatt az idő alatt pedig nagyrészt itthon edzett.

“A Giro az az év egyik legfontosabb versenye a csapatnak”

Az SD Worxnél nagyon komolyan veszik a Girót, amely a Tour után az egyik legfontosabb verseny a szezonban. A csapat kapitánya a világbajnok Lotte Kopecky lesz, bár a hetedik szakaszon a Passo Lanciano (11,2 km, 8,6%), majd a Blockhaus hegyi befutója vár a versenyzőkre (16,3 km, 8%), ami azért elég nehéz falatnak tűnik Kopeckynek.

Ezen a szakaszon jó eséllyel Niamh Fisher-Black lehet a csapat legjobbja, az új-zélandi hegyi menő bírhatja a legjobban ezeket a meredek emelkedőket. Az eredeti tervekhez képest Marlen Reusser betegség miatt került ki a keretből, amelyben Barbara Guarischi lesz ott.

Blanka feladata várhatóan a kapitányok segítése lesz, hiszen a neki fekvő szakaszok – amire azt mondta, hogy nem nagyon talált olyat, ami igazán jó lenne neki – Kopedkynek is fekszenek.

Rákérdeztünk még arra, hogy mit szól Anna Van Der Breggen jövő évi visszatéréséhez, amire Blanka annyit mondott, hogy őket is meglepte a hír, de a csapatnál örülnek neki, ráaádul a közös edzéseken látszott, hogy a korábbi világbajnok nem sokat vesztett az erejéből, mióta abbahagyta a kerékpározást.

Nyolc szakaszos verseny időfutammal és durva királyszakasszal

A Giro vasárnap egy 16 kilométeres egyéni időfutammal rajtol Bresciában, amelynek legnehezebb része a Castello emelkedője (900 méter, 4,7%). Ezután egy trükkös körpályás befutó jön Volta Mantovanában, majd kedden az első hegyi befutó Toanában, egy 12,5 kilométeres, szűk 5%-ös emelkedő tetején. A negyedik szakaszon Urbinóban megint egy nehéz dombos szakasz következik, aztán egy sprint Folignóban, majd a hatodik szakasz végén bő három kilométeres, 8%-os emelkedő után jön a befutó Chietiben. A hetedik szakaszról feljebb már írtunk, a Blockhauson alakulhat ki a verseny végeredménye, a Giro pedig L’Aquilában zárul egy dombos szakasszal. A verseny szervezését a férfi Girót is rendező RCS Sport vette át 2024-re, így várhatóan a korábbiaknál profibb körülmények várják majd a kerékpárosokat.

Hol nézhető a verseny?

Az Eurosporton minden este a napi Tour-szakasz után mutatnak magyar kommentárral nagyjából egyórás összefoglalókat a napi szakaszokról, a hétfői Tour-pihenőnapot kihasználva viszont a második szakaszt élőben közvetíti a csatorna 12:50-től. Online az összes szakasz élőben lesz nézhető az Eurosport Playeren vagy a Maxon előfizetéssel.

Magyar Kerékpáros Szövetség