Ma sorsolják a Bajnokok Ligája csoportkörét

Teljessé vált a Bajnokok Ligája főtáblája és csütörtökön Isztambulban rendezik a csoportkör párosításainak sorsolását. A Milan olasz bajnoki címvédőként az első kalapból várhatja az ellenfeleit a csoportköri küzdelmekhez.

Nagy jelentősége volt annak, hogy a Rossoneri az előző idényben megnyerte az olasz bajnokságot, ugyanis címvédőként az első kalapban fog szerepelni – a Bajnokok Ligája-győztessel, az Európa Liga-győztessel és az UEFA-országrangsor első hat helyezettjének bajnokával együtt. Ellenkező esetben a csapat a negyedik kalapból várhatta volna a sorsolást, ahogy az előző idényben. Mivel a Real Madrid a BL-győzelem mellett a spanyol bajnokságot is megnyerte, ezért az 1. kalapba került a hetedik legerősebb európai bajnokság (Hollandia) címvédője, az Ajax.

A második, a harmadik és a negyedik kalap beosztása az UEFA-koefficiensek alapján történik. Könnyen halálcsoportok is kialakulhatnak, ugyanis a második kalapban olyan csapatok szerepelnek, mint a Liverpool, a Chelsea, az FC Barcelona vagy éppen az Atlético Madrid. A harmadik kalapba került többek között a Borussia Dortmund, az Inter, a Napoli és a Benfica is.

A BL 2022/2023-as kiírás csoportkörének sorsolását augusztus 25-én, azaz ma este 18:00-kor rendezik Isztambulban. Az M4 Sport és a Sport 1 is élőben közvetíti.

KALAPOK:

1. KALAP
Real Madrid (spanyol, 124.000)
Frankfurt (német, 61.000)
Manchester City (angol, 134.000)
AC Milan (olasz, 38.000)
Bayern München (német, 138.000)
PSG (francia, 112.000)
FC Porto (portugál, 80.000)
Ajax (holland, 82.500)
2. KALAP
Liverpool (angol, 134.000)
Chelsea (angol, 123.000)
FC Barcelona (spanyol, 114.000)
Juventus (olasz, 107.000)
Atlético Madrid (spanyol, 105.000)
Sevilla (spanyol, 91.000)
RB Leipzig (német, 83.000)
Tottenham (angol, 83.000)
3. KALAP
Dortmund (német, 78.000)
FC Salzburg (osztrák, 71.000)
Sahtar Doneck (ukrán, 71.000)
Inter (olasz, 67.000)
Napoli (olasz, 66.000)
Benfica (portugál, 61.000)
Sporting CP (portugál, 55.500)
Leverkusen (német, 53.000)
4. KALAP
Rangers FC (skót, 50.250)
D. Zagreb (horvát, 49.500)
Marseille (francia, 44.000)
FC Köbenhavn (dán, 40.500)
FC Bruges (belga, 38.500)
Celtic (skót, 33.000)
Viktoria Plzen (cseh, 31.000)
Maccabi Haifa (izraeli, 7.000)

megjegyzés: a csapatok neve mellett zárójelben a nemzetiség és az UEFA-koefficiens szerepel

DÁTUMOK:

FORDULÓ IDŐPONT
1. 2022. szeptember 6-7.
2. 2022. szeptember 13-14.
3. 2022. október 4-5.
4. 2022. október 11-12.
5. 2022. október 25-26.
6. 2022. november 1-2.