A hetvenes-nyolcvanas években számos kézilabdázónk kapott Nyugat-európai országokban játékosként szerződést, akik közül többen végleg ott kötöttek ki. Ebbe a körbe tartozik az 1962-es szülésű irányító-átlövő, Kenessey Andrea is, akinek 1988-ban érkezett a német női bajnokság meghatározó erőt képviselő csapatától, a Leverkusentől – ahogy ő mondta – „visszautasíthatatlan” ajánlat.
Kenessey Andrea
Persze hogy odáig eljuthatott, ahhoz itthon komoly „előtanulmányokat” kellett folytatnia, hogy a kétségkívül megvolt tehetsége érdemben kibontakozhasson. A jelenleg a Németországi Bünde városában élő, kellemes beszélgetőpartnerrel szóban végig jártuk az általa megtett lépcsőfokokat.
– Tizennégy éves voltam, amikor a Vasas Sportiskolájában először Koltai Sándor csoportjába kaptam besorolást. Érdekes, hogy az ő beceneve „Lapát” volt, én pedig nem azért kerültem át Liskáné Balogh Zsuzsa csoportjába, mert lapátra tettek volna… Zsuzsa négy évig ő volt az edzőm és alaposan beoltott a kézilabdázás szeretetére.
– Mások szemében szerencsésnek mondhatta magát, hiszen első nekifutásra felvették a sokak által vágyott Testnevelési Főiskolára, a TF-re.
– Én persze nagyon örültem ennek, hiszen jó közegbe kerültem, ahol egymást érték a kitűnő edzők, akiktől rengeteget tanulhattam. Elég, ha felsorolom őket: Fekete Béla, Gódor Mihály, Kovács László, Mocsai Lajos A 168 centiméteres magasságom nem volt túl sok, ennek ellenére – jobbkezes létemre – igen gyakran jobboldali átlövőt is játszottam.
– A TF-es edző-tanárai közül Fekete Bélával a végzést követően is összefutott.
– A diplomázás után itthon már csak egyetlen klubom volt, a BHG SE. A sportkör elnöke, Baranyai István minden elkövetett, hogy odakerüljek és az ott töltött évek során mindent meg is tett azért, hogy jól is érezzem ott magamat. Szakmailag is jó kezek közé kerültem, hiszen Fekete Bélán kívül tanulhattam Bíró Károlytól és Bencsik Ottótól is. A csapat gerincét alkotó lányokkal is igen jó volt a kapcsolatom, a szintén Németországba került Bánfi Zsuzsával, Horváth II. Ildikóval, Dummel Katival és másokkal civilben is jól megértettük egymást. A BHG SE pedig folyamatosan az élcsapatok közé tartozott.
– Így ment ez egészen addig, amíg 1988-ban meg nem érkezett az a bizonyos visszautasíthatatlan ajánlat.
– Igen és ezt azért is el kellett fogadnom, mert magyarok – a Vasas SC válogatottjai, Barna Ildikó és Hajdú Klári – is a csapattársaim lettek. 1988-tól három évig szerepeltem a Bayer Leverkusenben, miközben a német válogatottba is bekerültem és az 1990-es világbajnokságon már részt is vehettem.
– 1991-ben komoly változások következtek be az életében.
– Már Leverkusenben elkezdtem magamat gyógytornásszá képezni. Új állomáshelyemen, Mindenben is folytattam a gyógytornászi munkát. Fejlődésem érdekében 1992 szeptemberében beiratkoztam egy gyógymasszőrképző iskolába. Ott hamar megismerkedtem az igazgatóval, akivel villámgyorsan egybekeltünk, immár harminc éves házasok vagyunk. Van három gyerekünk, akik közül kettő az általunk alapított, s ma már hét szakembert foglalkoztató praxisban velünk dolgozik.
– 1991 és 1994 között játszott az ugyancsak elsőosztályú Eintracht Mindenben, majd ismét klubot váltott.
– Szerencsémre minden szépen és jól ment, 1994-ben a III. osztályú Stemmer csapatában folytattam. Újabb három év elteltével, 1997-ben pedig az alsóbb osztályú Lenzinghausen következett, ahol játékosedzőként szerepeltem egészen 2011-ig. Edzői sikereimnek az volt a titka, hogy soha nem erőltettem rá a játékosokra az akaratomat. Az első hetekben módszeresen feltérképeztem, hogy az egyéni képességeik alapján milyen játékot lehet tőlük elvárni. Majd ezekre a tapasztalataimra építve alakítottam ki a csapat játékrendszerét, taktikáját.
– Három, „diétás” évet követően visszatért a kézilabdázásba.
– Jelenlegi lakhelyünk, Bünde városa ötödik vonalban szereplő férfiegyüttesének az edzője lettem. Sokan bizonyára legyintenek, ha olvassák, hogy egy ötödik osztályú csapatnál is edzősködtem. Ám hadd nyugtassak meg mindenkit, Németországban még alsóbb osztályok is vannak és még ott is komoly meccsekre kerül sor. Az én csapatomban számosan olyanok is szerepeltek, akik néhány évvel korábban még a német Bundesliga II-ben vagy a III. osztályban játszottak. 2021-ben hagytam abba az edzősködést, így több időm jut a családomra. Két fiam és egy lányom van, közülük Dávid jelenleg is ebben a helyi klubban kézilabdázik. A leányom révén pedig a közelmúltban megszületett az első unokánk is.
– A család többsége a praxisban dolgozik, ez nagy összetartó erő lehet Önök között.
Kenessey Andrea (j2) és családja
– A mi családunk alapvetően rendkívüli módon összetartó és ez érvényes a magyarországi családtagjaimra is. Kivételesen jó szüleink voltak, az otthon maradt három testvérem felváltva látogat meg minket a családjával. Az esetek döntő többségében együtt programozunk, együtt megyünk nyaralni. Szerencsénkre egészségügyi intézményi besorolásunk van, így a Covid-invázió csúcsán sem kellett bezárunk. A betegek száma így is csökkent, de sikeresen túléltük a kritikus időszakot.
– Most, hogy végleg abbahagyta az edzősködést, mivel tölti a szabadidejét?
– Nálunk a sport abszolút elsőbbséget élvez, minden időt kihasználunk a közös programozásra. Az úszás és a tenisz alapsportágnak számít, mellette igen gyakran kerékpárra pattanunk és teszünk egy-egy jókora kanyart. Ez 70, 80, de olykor akár 100 kilométer „letekerését” is jelentheti egy-egy alkalommal.
– Feltételezem, a kézilabda sincs kirekesztve az életükből?
– Sajnos, Németországban a női kézilabda mérkőzések igen ritkán kerülnek képernyőre, így be kell érnünk a férfiak Bundesliga-csatározásaival, amely összecsapások viszont minden szempontból magasszínvonalúak. Nekem a Kiel a kedvencem, amely együttes a számomra legszimpatikusabb kézilabdát játsza. Az edzőjük, a cseh Filip Jicha pedig nagyon érti a dolgát – fejezte be a beszélgetést a BHG SE egykori élvonalbeli játékosa, a későbbi német válogatott Kenessey Andrea.
(jochapress / Jocha Károly)
Post Views: 120
