Magyar éremesélyek a budapesti szkander vb-n

Tucatnyi magyar éremre lehet számítani a szeptember 5. és 10. között Budapesten sorra kerülő szkander világbajnokságon. Az eseményen, amelynek a MOM Sport ad otthont, 60 ország közel 1500 versenyzője áll asztalhoz, köztük 70 magyar. A vb ezzel nemcsak kiemelkedően a legnagyobb magyarországi szkander verseny lesz, de jó eséllyel pályázik arra, hogy a sportág történetének valaha volt legjelentősebb eseménye legyen.

A világbajnokságon nyolc asztalon folynak majd a küzdelmek. A junioroktól a felnőtteken és a szeniorokon keresztül a paraszkanderesekig számos kategóriát rendeznek meg, ráadásul az indulók külön összemérik az erejüket jobb és bal kézzel is.

Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke elmondta: számos éremesélyes versenyzővel vágunk neki a vb-nek. Kiemelte a felnőtteknél Ivánfi Brigittát, aki Európa-bajnoki címvédőként most a világelsőségre tör.

„Mindenképpen érmet várunk tőle, de küzdünk azon is, hogy ez arany legyen. Nem lesz könnyű, mert egy brazil lány hat éve uralja a súlycsoportot, Brigi viszont nagyon elszánt, és reméljük, hogy most sikerül legyőznie. Kitaláltuk azt is, hogy mivel próbálkozunk meg ellene. Ezt kobra technikának hívják, és a híres Stallone-filmben is lehetett látni. Nagy csuklóerő kell hozzá, szerintünk ez Briginek megvan.”

Az elnök szerint képes lehet még az éremszerzésre a még juniorkorú Barzsó Henrietta, a Svédországban élő, de magyar színekben induló Horváth Rebeka, a férfiaknál pedig a 85 kg-os létére az időnként a 140 kilósokat is legyőző Kovács Péter, de jó helyezést érhet el a szövetségi kapitányi teendőket is ellátó Somogyi Dávid és Barzsó Alex is.

Csabai Attila szerint jók az esélyeink a parasportolóknál is, ami azért különösen fontos, mert a 2020-as tokiói paralimpián valószínűleg ott lesz a szkander is.

„A mozgássérült Farkas István a junioroknál Eb-címvédőként indul, azt szeretnénk, ha most a világbajnokságon is nyerni tudna, de Simon Dániel is a favoritok közé tartozik kategóriájában. A hallássérült Fenyvesi József is dobogós helyre esélyes, akárcsak Rojkó Zoltán, a látássérült Budai Miklós pedig címvédőként bármire képes lehet.”

Világszínvonalú csapattal állunk ki a különböző junior és szenior korosztályokban – büszkélkedett a sportvezető.

A fiataloknál Barzsó Henrietta mellett éremesélyes Verboczki Luca, Kulcs Dzsenifer, Németh Levente és Halász Edmund. A 40, 50, illetve 60 felettiek számára kiírt masters kategóriákban Kőrösi Tibor, Szabó Sándor, Dobrocsi János, Kónya Lajos, Mészáros Attila, Macz István, Dobos Attila, Simon Ferenc, Józsa Mihály, Hollandi Pál és Fazekas Andrea egyaránt érmes reményekkel állnak szkanderasztalhoz.

„A legidősebbek között van olyan versenyzőnk, aki már kétszer legyőzte a rákot, most pedig műtétek előtt áll, de a világbajnokság miatt azokat elcsúsztatta és Budapesten éremmel szeretne búcsúzni a versenyzéstől. És Kovács Péter „Pepe” személyében lesz olyan indulónk, aki 73 évesen vesz részt a küzdelmekben.” – mondta Csabai Attila.

Magyarország 1999-ben és 2006-ban rendezett már szkander Európa-bajnokságot, ez lesz az első világbajnokság hazánkban, amelyre az esemény honlapján, a 2017.armwrestling.hu oldalon is lehet jegyeket venni.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS