Magyar jet-ski sikerek a VB-n és a Női EB-n

sumegi_laszlo.jpg

Sümegi László második, Vágott András harmadik helyen végzett a jet-ski Világbajnokság I. futamán, míg Pala Tünde ezüstérmes lett a Női Európa Bajnokság I. futamán Cipruson.

A Ciprusi Agia Napán, a Földközi tengeren 2008. május 11-én megrendezett jet-ski Világbajnokság és Női Európa Bajnokság I. futamán szenzációs magyar sikereknek örülhettünk.

Runabout kategóriában a szombati Világbajnoki előfutamokon az első sorból indulás jogát Malamatinis Constantinos görög versenyző, Sümegi László és a Ciprusi Darras George szerezte meg, de a második sorba beverekedte magát Vágott András, a harmadik sorba Gerencsér Csaba is.

A vasárnap délutáni világbajnoksági döntőn a Runabout kategória startkörében a helyi Darras rajtolt el a legjobban, majd következett Sömegi és Malamatinis. A harmadik körben Sümegi az élre tört, s mindvégig őrizte vezető pozícióját, ám az utolsó előtti körben Malamatinis az erősebb versenygépével megelőzte az addig előtte nagyszerűen taktikázó Sümegit, így a döntőt a helyiek nagy örömére Malamatinis Constantinos nyerte. Nagy küzdelem folyt a harmadik helyért is, melyet a 9. helyről indulva szenzációs versenyzéssel Vágott András szerzett meg.
A Ski kategóriát rajt-cél győzelemmel a háromszoros világbajnok olasz Alberto Monti nyerte.
Free-style kategóriában elképesztő gyakorlatok bemutatásával toronymagasan a 17 éves brazil Lee Stone győzedelmeskedett.

A Női Európa Bajnokság I. futamán a női Európa és Világbajnokunk, Pala Tünde az olasz Boggi Paola után ért célba, így EB ezüstérmet szerzett.
A női Ski kategóriát a spanyol Gutierrez Patricia, míg a free-style-t az orosz Toloknova Ekaterina nyerte.

A vasárnap esti díjkiosztót követően érkezett a magyar csapathoz a megdöbbentő hír, hogy Feil János a Magyar Motorcsónak Szövetség elnöke, Világbajnok, Európa bajnok halálos balesetet szenvedett az Európa-bajnoki sorozat borettói nyitó versenyén Olaszországban.
A magyar versenyzők mély részvétük jeléül érmeiket motorcsónak versenyző sporttársuk, Feil János emlékére ajánlották.

A következő nemzetközi megmérettetés a spanyolországi Los Angeles de San Rafaelen megrendezendő Európa Bajnoki futam lesz 2008. június 7-8-án.

Magyar Jet-Ski Szövetség