Május 7-én a legnagyobb fővárosi derbivel dől el a Magyar Kupa sorsa: a címvédő Ferencváros és az Újpest FC mérkőzik meg egymással.
A Ferencváros a DVSC-Tevát, az Újpest a Békéscsabát búcsúztatta a Magyar Kupa elődöntőjében, így összejött az álomdöntő, a legnagyobb hazai derbi résztvevőivel. A két csapat a május 7-i finálé előtt két héttel a bajnokságban is megmérkőzik egymással, ugyancsak a Groupama Arénában.
A Ferencváros és az Újpest gazdag egymás elleni történelmében alig találunk Magyar Kupa-döntőket, mert bár a májusi finálé lesz a két csapat 220. egymás elleni összecsapása, klasszikus MK-döntőt utoljára 1933-ban játszott a két ős-rivális (1977-ben csoportkörben dőlt el a kupagyőzelem, akkor játszott egymással az Újpest és a Ferencváros, de végül a DVTK-é lett a kupa).
Ha csak a kupadöntőket vesszük alapul, az újpestieknek van miért visszavágniuk a Ferencvárosnak, az ominózus 1933-as fináléban 11:1-re nyertek a zöld-fehérek, ami a Magyar Kupa-döntők történetének legnagyobb különbségű győzelme volt (érdekesség, hogy három nappal később viszont az Újpest nyerte meg a bajnokságot). A lila-fehérek ezt megelőzően sem nyertek kupadöntőben a Fradi ellen, és az említett csoportkörös lebonyolítás során, 1977-ben is a Ferencváros győzött.
A Ferencváros és az Újpest legutóbb 2013 decemberében játszott a Magyar Kupában egymás ellen, akkor a nyolcaddöntő visszavágóján a lila-fehérek 1-0-ra nyertek a Szusza Ferenc Stadionban, és miután az első meccsen, idegenben 0-0-ás döntetlent játszottak, bejutottak a legjobb nyolc közé (később meg is nyerték a sorozatot). A két csapat legutóbbi találkozóját a 2015 decemberében rendezték a Groupama Arénában, ezt a találkozót az Újpest 1-0-ra nyerte meg.
A legutóbbi Ferencváros-Újpest mérkőzés összefoglalója:
A döntőben egyébként az a furcsa eset fordul elő, hogy bár a Groupama Arénában, a Ferencváros stadionjában rendezik a döntőt, hivatalosan az Újpest FC lesz a pályaválasztó, a Magyar Kupa versenykiírása ugyanis kimondja: a döntőben a „pályaválasztó az elődöntő mérkőzések sorsolásánál elsőnek kihúzott mérkőzés továbbjutója”. Az elődöntő sorsolásánál az Újpest-Békéscsaba párosítás résztvevőit húzták ki elsőként, így hivatalosan az újpestiek lesznek a hazai csapat a május 7-i találkozón.