A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit pilótája nyerte vasárnap a XXIV. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen.
A második helyet a finn Kimi Ra:ikkönen (Ferrari) szerezte meg, míg a harmadik az ausztrál Mark Webber (Red Bull) lett.
Hamilton pályafutása tizedik, idei első futamgyőzelmét aratta.
A világbajnoki pontversenyben éllovas brit Jenson Button (Brawn GP) a hetedik helyen végzett a mogyoródi pályán.
A brazil Felipe Massa (Ferrari) szombati súlyos balesete miatt csak 19 pilóta vett részt a magyar GP-n.
A rajt után a spanyol Fernando Alonso (Renault) megtartotta első helyét, mögötte Webber és Hamilton következett, mindketten egy-egy pozíciót léptek előre, míg Sebastian Vettel (Red Bull) a második kockából indulva csúnyán elrontotta a startot, és csak a hetedik volt az első kör végén. Ra:ikkönen kiválóan kezdett, a hetedikről a negyedik helyre száguldott fel.
Az ötödik kör elején Hamilton megelőzte Webbert és Alonso nyomába szegődött. A spanyol hét körön át tartotta magát aztán egy rövid kiállásra a boxutcába hajtott, majd a kilencedik helyre tért vissza. Utána viszont nagy bajba került: rosszul szerelték össze a kereket, ezért az abroncs menet közben megadta magát, majd lerepült, de szerencsére a pattogó gumi nem okozott semmi kárt. Alonso három keréken "bekocogott" a boxba, és kapott négy új gumit. Ezzel persze elszálltak a sikerbe vetett reményei, nem sokkal később pedig fel is adta a viadalt.
Az élen Hamilton száguldott, mögötte több mint négy mp-ces hátránnyal Webber, majd hattal Ra:ikkönen következett. A finn és az ausztrál egyszerre tankolt a 19. körben, és a boxból Ra:ikkönen jött ki elsőnek, közben a nagy igyekezetben majdnem összeütközött a két rivális. Egy körrel később Hamilton is tankolt.
Sebastian Vettel a harmincadik körben műszaki hiba miatt feladta a versenyt.
Féltávnál Hamilton vezetett, mögötte Ra:ikkönen, majd kissé leszakadva Webber következett. A pontversenyben éllovas Jenson Button (Brawn GP) ekkor még csak a nyolcadik volt.
Ra:ikkönen 25 körrel a zárás előtt másodszor is tankolt és gumit cserélt, majd egy körrel később Hamilton is a boxban járt és újra a finn elé került. Sőt növelte is előnyét a brit, mert a 2007-es világbajnok Ra:ikkönen szerelői kissé hibáztak a boxkiállásnál.
Tíz körrel a leintés előtt az élen nem változott a helyzet, viszont Button feljött a hetedik helyre. A hajrában már semmi sem változott.
A Toro Rosso egyik autóját a spanyol Jaime Alguersuari vezette; a vasárnap 19 éves és 125 napos pilóta a Forma-1 történetének legfiatalabb résztvevője. Az eddigi korrekordot az új-zélandi Mike Thackwell tartotta, aki 19 éves és 183 napos volt, amikor 1980-ban a Kanadai Nagydíjon szerepelt.
Eredmények:
Magyar Nagydíj (70 kör, 360,630 km):
1. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 1:38:23.876 (átlag: 186,973 km/ó)
2. Kimi Ra:ikkönen (finn, Ferrari) 11.529 mp hátrány
3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 16.886 mp h.
4. Nico Rosberg (német, Williams) 26.967 mp h.
5. Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) 34.392 mp h.
6. Timo Glock (német, Toyota) 35.237 mp h.
7. Jenson Button (brit, Brawn GP) 55.088 mp h.
8. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 1:08.172 p h.
9. Nakadzsima Kazuki (japán, Williams) 1:08.774 p h.
10. Rubens Barrichello (brazil, Brawn GP) 1:09.256 p h.
11. Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber) 1:10.612 p h.
12. Nelson Piquet Jr. (brazil, Renault) 1:11.512 p h.
13. Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) 1:14.046 p h.
14. Giancarlo Fisichella (olasz, Force India) 1 kör h.
15. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 1 kör h.
16. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 1 kör h.
Leggyorsabb kör: Mark Webber 1:21.931
A vb-pontverseny állása a 10. futam után (még 7 van hátra):
pilóták:
1. Jenson Button 70 pont
2. Mark Webber 51,5
3. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 47
4. Rubens Barrichello 44
5. Nico Rosberg 25,5
6. Jarno Trulli 22,5
7. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 22
8. Lewis Hamilton 19
9. Kimi Ra:ikkönen 18
10. Timo Glock 16
11. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 13
12. Heikki Kovalainen 9
13. Nick Heidfeld 6
14. Sébastien Buemi 3
15. Robert Kubica 2
16. Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso) 2
csapatok:
1. Brawn GP 114
2. Red Bull 98,5
3. Ferrari 40
4. Toyota 38,5
5. McLaren-Mercedes 28
6. Williams 25,5
7. Renault 13
8. BMW-Sauber 8
9. Toro Rosso 5
Következik: Európa Nagydíj (Valencia), agusztus 23.