Magyar Nagydíj – Massa állapota változatlanul stabil

massa_serules_LEAD.jpg

Továbbra is súlyos, életveszélyes, de stabil állapotban van Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája, akit a Forma-1-es Magyar Nagydíj szombat délutáni időmérő edzésén fejen talált egy leszakadó alkatrész.

    "Nincs semmi fejlemény" – mondta Luca Colajanni, az olasz istálló szóvivője vasárnap reggel.
    Massát 15:20-kor szállították be az Állami Egészségügyi Központ – ismertebb nevén Honvéd Kórház – intenzív osztályára koponyatöréssel, és egyórás előkészítés után megoperálták. Állapota súlyos, életveszélyes, de stabil. Jelenleg altatásban van lélegeztetőgépen, és a nap folyamán ébresztik fel.
    "Egyelőre még az orvosok sem tudják pontosan megmondani, hogy mikor ébresztik fel Massát, de annyi bizonyos, hogy a nap folyamán átesik majd egy CT-vizsgálaton" – mondta az MTI érdeklődésére Nagy Andrea, a Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletese.
    A Ferrari csapat jelezte, hogy délben sajtótájékoztatót tart a Hungaroringen.
    A Honvédelmi Minisztérium szintén délben tart sajtótájékoztatót Massa állapotával kapcsolatban a Honvéd Kórház Pap Károly utcai bejárata előtt.
    A tavalyi világbajnokságon ezüstérmes Massát a szombati kvalifikáción az előtte haladó Rubens Barrichello autójáról leszakadt rúgó fejen találta, aminek következtében óriási lendülettel, egyenesen a gumifalnak csapódott.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.