Magyarország – Izrael 3:0 – élő közvetítés

Cikkünk frissül…

Pontosan egy hét múlva már az Eb-n szerepel a magyar csapat, jövő szombaton ugyanis Svájccal játszanak majd Kölnben. Az utolsó erőpróbához érkezett tehát Marco Rossi csapata, melyet az ellen az Izrael ellen vív, amellyel korábban eddig még sosem játszott hivatalos meccset – és ez így is marad, hiszen a mostani is barátságos – és eddig csak egyszer sikerült legyőzni.

A Kezdőcsapatok:

Magyarország: Gulácsi – Lang, Orbán,  Szalai A. – Bolla, Nagy Á., Styles, Kerkez – Sallai, Szoboszlai – Varga Barnabás. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Izrael: O. Glazer – Dasza, Hofmajszter, Slomo, Arad, Gruper – Samir, Lavi, Kinda – Biton, Baribo. Szövetségi kapitány: Ran Ben Simon

A magyar kezdőcsapat nemrég az írekkel játszott és kapott ki Dublinban. Az akkori együttesből a sérült Dárdai Márton és Nego Loic mellett Schäfer András került ki, helyettük Szalai Attilának, Bolla Bendegúznak és Styles Callumnak szavazott bizalmat a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető.

Rossi a meccs előtt elmondta, hogy Nego és Schäfer kisebb sérüléssel küzd és inkább nem akart kockáztatni. A Szoboszlaival való elvárásokról is kérdezték, a szakvezető úgy reagált, hogy mindenkire ugyanazok az elvárások vonatkoznak, jó játékban és lőtt gólokban bízik azért, hogy helyre tudja állítani a csapat a korábbi magabiztosságot. Izrael szerinte három védős felállásban fog játszani, de alapvetőn magunkra koncentrálunk. “Bár tudjuk, hogy vannak jó képességű játékosok az izraeli csapatban, de mindenképpen jó eredményt akarunk elérni” – mondta Marco Rossi.

A mérkőzés:

A meccset a magyar csapat kezdi.

Az is egyből kiderült, hogy a nagyjából 20 ezer néző közt ott van többek közt Orbán Viktor, Szijjártó Péter és Csányi Sándor is.

A középkezdésből rögtön megpróbáltunk egy támadást indítani, ám nem sikerült, utána viszont nyugodtan járatta hátul a labdát a magyar válogatott.

A harmadik percben volt egy veszélyes izraeli támadás, ám nem találják el a labdát a 16-oson belül.

A hatodik percben Szoboszlai ment el szépen a szélen, jó volt a beadás is, Varga Barnabás félollózva kapura lőtte, de a kapufáról kifelé pattant a labda.

VEZETÜNK: 11 perce megy a meccs, amikor Bolla átívelte a 16-os túloldalára, Varga Barnabás okosan lefejelte a labdát, Sallai Roland pedig könnyedén bepasszolta a labdát.

Alapból magabiztosabb a magyar gárda, többet van nálunk a labda, Izrael ha meg is szerzi, nem tudja túl sokáig megtartani.

2:0: Varga Barnabás eddig is jól játszott, most pedig Bolla beadásából lőtte a magyar csapat második gólját a 20. percben. Bolla a beadás előtt szépen játszott össze a szélen Szoboszlaival, majd egy ügyes csel után laposan passzolt középre, amire a Fradi csatára érkezett jó ütemben és innentől nem volt nehéz dolga.

Támadunk tovább, Sallai elesik a 16-oson belül, de nincs 11-es.

3:0: Ha egy üzlet beindul. Varga második gólja, most Sallai a vonal mellől ívelte be a labdát, amit szépen fejelt vissza az ellentétes oldalra. Glazer csak beleérni tudott a labdába.

25. perc: A magyar csapat minden szinten uralja a meccset: a labdát 67 százalékban birtokolja, hatszor lőtt kapura (Izrael egyszer), négyszer el is találta a kaput (Izrael egyszer sem) és 167 passza volt már eddig, míg ellenfelének csak 77.

A 28. percben volt egy izraeli szabadrúgás, ami nem sokkal ment fölé, de Gulácsi rajta volt, vissza is húzta a kezét.

Ezután pedig ivószünet jön, ami alatt a közönség állva tapsol végig.

Írta a HVG

A Magyarország – Izrael 3:0 – élő közvetítés bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.