A magyar labdarúgó-válogatott hazai környezetben 5-1-re nyert az észt csapat ellen a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, sikerével pedig a törököktől vereséget szenvedett románokat megelőzve ismét a pótselejtezőt érő második helyen áll. A csoportban lévő országok: Törökország, Románia, Észtország, Hollandia és Andorra.
Magyarország az erős török csapattal döntetlent játszott 2013 március 26-án, Előbb Burak Yilmaz fejelt a 63. percben a hálónkba, aztán Böde Dániel beállása után két perccel egyenlített a 71. percben. A csoportban maga mögött tartotta Romániát, de Bukarestben 2013 szeptember 6-án a 3-0-s vereség után a harmadik helyre szorult. A román csapatból Ciprian Marica, Doru Pintilii és Cristian Tanase talált a magyar kapuba. A nagyon várt mérkőzés keserű pirula volt a magyarok számára, elvesztette előnyét, Románia 1 ponttal megelőzte, így Magyarország a harmadik helyre szorult. Ez hasonlít a roulette kerék forgatáshoz, sokan fogadtak volna Magyarországra. A második fordulóban Magyarország keményen és határozottan küzdött a győzelemért, és a remény életben tartásáért. Kizárólag a győzelem volt az elfogadható eredmény a 2013 szeptember 10-én rendezett Észtország ellenei selejtezőn. Budapest ideális helyszín volt, és a magyar-válogatott teljesen lebontotta az észteket, Az 5-1-es végeredmény újra reményre ad okot. Gólszerzők: Ragnar Klavan, Hajnal Tamás, Böde Dániel, Németh Krisztián, és Dzsudzsák Balázs.
A találkozó után Magyarország a csoportmásodik a már biztos vb résztvevő Hollandia mögött, 14 ponttal, 18-12-es gólaránnya.