Malajziai Nagydíj – Vettel győzött

1_f1_xlsport.jpg

Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája győzött vasárnap, a Forma-1-es Malajziai Nagydíjon, a világbajnoki sorozat harmadik versenyén.

    Mögötte a csapattárs, az ausztrál Mark Webber lett a második, a német Nico Rosberg (Mercedes) pedig a harmadik.
    A szintén Mercedesszel versenyző hétszeres világbajnok német Michael Schumacher műszaki hiba miatt kiesett, csakúgy, mint a korábbi kétszeres vb-első spanyol Fernando Alonso (Ferrari). Alonsónak ezzel búcsúznia kellett a pontverseny első helyétől, elébe a csapattárs, a Szepangban hetedik brazil Felipe Massa lépett, a harmadik helyre pedig Vettel jött föl.
    Az 56 körös, 5.543 kilométeres pályán zajló versenyen a Red Bull német-ausztrál duója, a harmadik pozícióból indult Vettel és az időmérőt nyerő Webber a kitűnő start után nem adott esélyt a többieknek. Ők ketten már az elején elhúztak a mezőnytől, egyedül a Mercedes ifjú német sztárja, Rosberg tudott úgy-ahogy a "nyakukon" maradni.
    A Mercedes "nagy örege", a Forma-1-be hosszú szünet után visszatért 41 éves Schumacher a nyolcadik helyről a hatodikra még felküzdötte magát, de a 10. körben már feladni kényszerült a futamot. Sovány vigasz lehetett számára, hogy nem maradt egyedül: összesen heten estek ki.
    A kerékcserék után, nagyjából a verseny felénél változatlanul a Vettel-Webber-Rosberg trió vezette a társaságot, a "nagy nevekből" a két McLaren-es brit, a volt világbajnok Lewis Hamilton a hatodik, a vb-címvédő, és az ez évi második állomást, a múlt heti Ausztrál GP-t megnyerő Jenson Button a hetedik, a ferrarisok közül Massa a nyolcadik, az idei, bahreini idénynyitón diadalmaskodó Alonso pedig a kilencedik volt.
    Az égiek megkönyörültek a Malajziai Nagydíjnak, mert – bár olykor akadtak fenyegető jelek – nem eredt el az eső, a trópusi vihar hiányában viszont ugyanakkor alapvetően izgalommentes vetélkedés folyt az aszfaltcsíkon. A célba magabiztos könnyedséggel érkezett be a szárnyaló páros, Vettel és Webber, Rosberg ugyanígy gondmentesen szerezte meg a harmadik helyet. Alonso az utolsó előtti körben túlerőltette gépét, miközben Buttont próbálta megelőzni, ennél fogva a Ferrari célba érés helyett megadta magát, a spanyol pedig kiesett.
    Hamilton a 6., Massa a 7., Button pedig a 8. lett.
    A következő F-1-es versenyt a Kínai Nagydíjért Sanghajban rendezik április 18-án.

    eredmények:
    Malajziai GP (56 kör, 310,408 km):
    ———————————-
 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:33:48,412 ó (átlag: 198,540 km/ó)
 2. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 4,849 mp hátrány
 3. Nico Rosberg (német, Mercedes) 13,504
 4. Robert Kubica (lengyel, Renault) 18,589
 5. Adrian Sutil (német, Force India) 21,059
 6. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 23,471
 7. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 27,068
 8. Jenson Button (brit, McLaren-Mercedes) 37,918
 9. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso) 1:10,602 p h.
10. Nico Hülkenberg (német, Williams) 1:13,399
11. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 1:18,938
12. Rubens Barrichello (brazil, Williams) 1 kör h.
13. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 2 kör h.
14. Lucas di Grassi (brazil, Virgin) 3 kör h.
15. Karun Chandhok (indiai, Hispania) 3 kör h.
16. Bruno Senna (brazil, Hispania) 4 kör h.
17. Jarno Trulli (olasz, Lotus) 5 kör h.
  
    A leggyorsabb kör: Mark Webber 1:37,054 p

    A vb-pontversenyek állása a harmadik futam után (még 16 van hátra):
    ——————————————————————-
    pilóták:
 1. Felipe Massa            39 pont  
 2. Fernando Alonso         37  
 3. Sebastian Vettel        37  
 4. Jenson Button           35  
 5. Nico Rosberg            35  
 6. Lewis Hamilton          31  
 7. Robert Kubica           30  
 8. Mark Webber             24  
 9. Adrian Sutil            10  
10. Michael Schumacher       9  
11. Vitantonio Liuzzi        8  
12. Rubens Barrichello       5  
13. Jaime Alguersuari        2  
14. Nico Hülkenberg          1
 
    csapatok:
 1. Ferrari                 76  
 2. McLaren                66  
 3. Red Bull                61  
 4. Mercedes                44  
 5. Renault                 30  
 6. Force India             18  
 7. Williams                 6  
 8. Toro Rosso               2  

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.