Maldini lett az új technikai igazgató

Paolo Maldini veszi át Leonardo szerepét a vezetőségben és a jövőben technikai igazgatóként dolgozik a klubnál – erősítette meg a Milan a hivatalos honlapján.

Immáron hivatalos, amit eddig szinte biztosra lehetett tudni: a klub egyik legnagyobb legendája marad a Milanban. Maldini tavaly nyáron – Leonardo hívására – tért vissza a klubhoz és a brazil igazgató néhány héttel ezelőtti távozásával az olasz szakember jövője is bizonytalanná vált. Maldini végül úgy döntött, hogy elfogadja az ajánlatot és marad.

A Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Maldini lett a klub új technikai igazgatója. Ezt a pozíciót az elmúlt 1 évben Leonardo töltötte be. Az 50 éves legenda eddig a milánóiak stratégiai és fejlesztési igazgatója volt, ám most ennél sokkal komolyabb és nagyobb hatáskörrel rendelkező munkát kapott.

A közlemény szerint Maldini első és legfontosabb feladata a sportrészleg kezelése és tervezése lesz, beleértve az átigazolási piac lebonyolítását.

Ivan Gazidis szavai: “Paolo megtestesíti a minőséget és azokat az értékeket, amelyek a klubunk építőkövei. Boldog vagyok, hogy a sportrészleg vezetőjeként dolgozik. Képesek leszünk vele egy modern klubot építeni. Ez egy olyan utazás lesz, amely során együtt fogunk törekedni a cél elérésére és a projekt megvalósítására, amely nagy energiát és elkötelezettséget igényel. Paolo szerves része a Milannak és ismeri az utat a sikerhez. Ő egy fontos pont mindenki számára.”

Maldini a munka során szorosan együttműködik a klubhoz visszatérő Zvonimir Bobannal.

LEGÚJABB BEJEGYZÉSEK A MILAN HÁZA TÁJÁRÓL

Forrás: www.acmilan.hu – RSS