Paolo Maldini, a Milan legendája rávilágított néhány kulcsfontosságú különbségre, hogy a jelen helyzethez képest milyen volt az ő idejében futballistának lenni. A klub igazgatója beszélt a fiatalkoráról, Franco Baresiről, a gyerekeiről és a harmadik életéről, amelyet igazgatóként él át.
“Amikor játékos voltam, akkor még nem voltak közösségi oldalak, kevesebb volt a fotós és a kíváncsi ember, ezáltal sokkal nagyobb volt a szabadság és normálisabban lehetett élni az életünket. 20 évesen szórakozni is kell és nekem is megvolt a kedvem illetve az erőm ahhoz, hogy kimozduljak.” – mondta Maldini.
“Én is eljártam helyekre, de mindig is antialkoholista voltam. Soha nem dohányoztam és nem drogoztam. A legjobban az édesapám, Cesare aggódott, mert neki ’60-as évek mentalitása volt. Ha el akartam menni valahova, ki kellett szöknöm a házból. Az utam során megismertem a testemet és megtanultam kezelni, még a hibák közepette is. Mindig azt szoktam mondani: Próbálkozz, hibázz, de tanulj belőle! Minden apának ezt kell sugallania a gyerekének.”
“Amikor megláttam Franco Baresi játékát, ő volt a legjobb. Még az edzéseken is inkább hajlandó lett volna meghalni, mintsem kapjon egy gólt. Keveset beszélt és a tettek beszéltek helyette.”
Paolo mindkét fia futballista lett, így a Maldini-dinasztia immáron három generációt foglal magába a futballtörténelemben. Az idősebbik fiú, a 26 esztendős Christian az olasz harmadosztályban szereplő Lecco együttesében játszik, míg a 20 éves Daniel a nyáron kölcsönbe került a Milantól a Speziához azt követően, hogy az édesapjához és a nagyapjához hasonlóan Scudettót nyert a csapattal.
“Örömmel töltött el, hogy focista gyerekeim születtek, de ez rengeteg aggodalommal jár: egy ex-játékos édesapa nyomásával és különösen nagy figyelemmel, ami 10-12 éves korodban összpontosul rád, amikor még csak gyerek vagy. Ez a nagy figyelem zavart engem és legfőképpen őket. Nehéz út vezetett az érvényesüléshez.”
Az 5-szörös BEK/BL-győztes világklasszis védő 41 évesen, 2009-ben fejezte be a pályafutását azután, hogy 25 szezonon keresztül szolgálta a Milant játékosként.
“Amikor 41 évesen befejeztem a játékospályafutásomat, hiányzott az életemből egy kis adrenalin. Utána túltettem magam rajta és onnantól kezdve elkezdtem élni a második életemet és olyan hétköznapi dolgokat csináltam, amiket korábban nem. Például elmentem kávézni a barátaimmal.”
“Az Egyesült Államokban voltam és egy szállodát akartam nyitni, de végül megváltoztak a terveim. Élveztem a gyerekeimmel, a feleségemmel és a barátaimmal együtt töltött időt, akiket korábban kissé elhanyagoltam. Aztán az igazgatói munkám egy harmadik élet kezdetét jelentette, folyamatosan ingázok az irodám és Milanello között. Leülök a padra és nézem a csapat edzését, aztán beszélek az edzővel és a játékosokkal.”
