Maldonado: A kritika az életem része

F1

2015. augusztus 13. csütörtök, 09:04

Hiába élcelődik a világ Pastor Maldonadón, a sok negatív vélemény mind lepereg róla – legalábbis ezt állítja maga a venezuelai, akinek egyedül az fontos, hogy a csapatában szeretik.

Gyakori balesetezési hajlamának köszönhetően az évek során kisebbfajta személyi kultusz kezdte körbevenni a venezuelai pilótát, ám sajnos nem pozitív értelemben, hiszen a poéngyárosok minden lehetőséget megragadnak arra, hogy a közösségi médiában felnagyítsák, kihangsúlyozzák Maldonado egy-egy vitatható mozdulatát.

Dppi_00115011_123

Persze a Lotus pilótájának fülébe is eljutott, hogy a mezőnyben ő vált az élcelődés tárgyává, ám elmondása szerint ezzel már régen megtanult együtt élni.  

„Egyáltalán nem zavar. Mindig is sokan és keményen kritizáltak, de ez része a munkámnak és része az életemnek” – ismerte el az Autosportnak nyilatkozva. „Intenzív közegben élünk, és én mindig csak arra törekszek, hogy a legjobbamat nyújtsam azok számára, akikkel együtt dolgozok. A csapat és a mérnökök kedvelnek engem.”

„Persze én is jobban szeretném, ha az emberek jó dolgokat mondanának rólam, de semmilyen hatással nincs rám a véleményük. Ki tudja, lehet, hogy csak jobban motivál ez az egész!?”

Noha jelenlegi autójával tényleg nem lehetséges a dobogóért harcolni, általános vélekedés, hogy Maldonado rengeteg erős eredmény lehetőségétől fosztotta meg magát 2011 óta tartó F1-es karrierje során – különösen 2012-ben, amikor a több pályán is az élmezőnybe tartozó Williamsszel csak egyetlen alkalommal tudott dobogóra állni. Amikor arról kérdezték, ő maga is többet remélt-e eddigi pályafutásától, így felelt:

„Mindig mindenki többre számít. Én is szeretném megnyerni az összes versenyem, de fel kell ismernünk, hogy ez szinte lehetetlen. Egyszer viszont már bizonyítani tudtam, hogy a győzelem úgy is lehetséges, ha nem a legjobb autót vezetjük. Azóta viszont nagyon nehéz a győzelem közelébe kerülni, amit el kell fogadnom. Mindössze annyit tehetek, hogy a legjobbamat nyújtom minden alkalommal” – mondta Malnodado, aki idén két 7. helyének köszönhetően a 14. pozíciót foglalja el a bajnoki tabellán. 

Forrás: www.formula.hu – RSS