Maldonado: Túl szigorúak voltak a bírák!

F1

2015. július 26. vasárnap, 18:57

Szerző: Strommer Benjamin

14. hely, két áthajtás, 10 másodperces időbüntetés, két büntetőpont – ez Pastor Maldonado mérlege a Magyar Nagydíjról, ahol nem ok nélkül került gyakran a képernyőre.

A venezuelai rosszfiú zabolátlan oldalát mutatta a Hungaroringen, ahol kétkiállásos versenyt teljesített, a bokszutcában azonban jóval többször megfordult, és nem csak azért, mert a biztonsági autós periódusban a célegyenesben szétszóródott törmelék miatt szokatlan módon itt haladt át a mezőny.

A futam első szakaszában Sergio Perezzel találkozott, majd a bokszutcában lépte túl a megengedett sebességet, ezekért két áthajtást kapott. Will Stevenst biztonsági autó alatt előzte meg, így tíz másodperc járt neki. A Lotus sajtóközleményének címében „Tépett Tigris”-nek (utalás a Duran Duran Seven And The Ragged Tiger című albumára) nevezett versenyző úgy véli, túl szigorúan ítélkeztek felette.

„Nehéz verseny volt, a stewardok pedig egyértelműen túl szigorúak voltak ma, keményen ítélkeztek felettem és mások felett” – idézi az említett közlemény Maldonadót. „Szenvedtem a rajtnál, mivel a stratégiánk az volt, hogy a keményebb keverékeken fussunk, de a lágyabb gumik is jól működtek, amíg meg nem kaptuk a büntetéseket. Mivel Sergio Perez volt kívül, én úgy éreztem, versenybaleset történt. Semmi szándékos nem volt a kontaktban.”

Míg a pontokért eséllyel induló csapatok, mint a Williams és Force India mindkét autóval nulláztak, a Lotus másik pilótája, Romain Grosjean kihasználta a kínálkozó lehetőséget, és hetedik hellyel gazdagodott.

„Úgy gondolom, a mai hihetetlen verseny volt, egy hihetetlen hétvége. Tegnap csoda volt a legjobb tíz közé jutni, a mai nap pedig gyönyörű, megérdemeltük a pontokat. Szörnyen rajtoltam, Carlos Sainz pedig a sóderágyba kényszerített az első körön. Visszajöttem, de nem tudtam megelőzni a McLarent. A stratégiával azonban nem hibáztunk, így végül a Mercedesekkel harcolva lettem hetedik” – mondta Grosjean, aki szintén nem úszta meg büntetés nélkül, öt másodpercig kellett állnia a bokszban nem biztonságos kiengedés okából.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: