Mancini most már megtartaná Tevezt

image

Pár hónappal ezelőtt még indítványozta a támadó elküldését, most pedig már marasztalja.
 
Az Argentínában töltött hónapok miatt közellenséggé vált Tevez de visszatérése óta hétről hétre bizonyít.
 
Mint ismert a klasszis támadó a 2011-es esztendő végén összerúgta a port vezetőedzőjével Roberto Mancinivel és engedély nélkül haza utazott Argentínába. Mintegy három hónap után bocsánatot kért és visszatért csapatához. Úgy tűnt minden rendben lehet és a Manchester City hívei a két kezüket összetehetik, hogy újra a pályán láthatják a csatárt, ugyanis a klub bajnoki címért folyó álmainak egyetlen reménysége most Carlos Tevezs aki bár ha meglepetésre is de csúcsformába lendült pár hét alatt. Az elmúlt két meccsen négyszer volt eredményes és Mancini már is azt hangoztatja, hogy jövőre is szeretné csapatában tudni a támadót. Ez azért is furcsa, mert a januári átigazolási időszakban szó szerint meg akartak szabadulni tőle.

Mindenesetre az biztos hogy Tevez jelenleg élvezi a játékot és elmondása szerint be akarja bizonyítani a főnökeinek valamint klubja szurkolóinak hogy igenis szükség van rá a Citynél.