Hihetetlen izgalmak közepette lett angol bajnok a Manchester City.
* Úgy a 89. perc körül hitte volna, hogy aranyérmesek lesznek? – kérdezték Roberto Mancinit, a Manchester City olasz edzőjét.
– Valahol már arra gondoltam, hogy engem kitartóan üldöz a belszerencse, hiszen akkor 1-2-re álltunk, és a Queens Park Rangers ördögi módon küzdött tíz emberrel is. De félni nem féltem.
* Aztán jött Edin Dzeko fejese, és máris 2-2-!
– Ekkor azt kiabáltam, gyerünk, egy utolsó rohamra, hátha van még idő. Volt. A 94. percben Sergio Agüero zseniálisan kavart, majd erős, lapos lövést eresztett meg, és így öt perc alatt helyreállt a világ rendje.
* Ezek szerint megérdemelték az első helyet a Mancehster United rovására?
– Naná! A QPR ellen nem érdemeltünk vereséget. Menet, azaz a bajnokság közben pedig húsz forduló után mi voltunk az élen.
* Egy ilyen kaotikus befejezés megviselhette az idegeit!
– Ez így igaz. Soha ilyen meccsbefejezést nem kívánok magunknak. Ugyanakkor dicsérem játékosaim lelki nagyságát, hiszen vesztett helyzetből is képesek voltak újítani. Negyvennégy év után lettünk ismét angol bajnokok, a harmadik büszke cím további remek folytatásra ösztökél, kötelez.



