A kajak-kenu igazi sikersportág Magyarországon. A Kayakfirst magyar startup vállalkozás azt tűzte ki célul maga elé, hogy ne csak a vízen, hanem a szárazföldi edzéseken is minél többen hódolhassanak ennek sportágnak. Olimpiai bajnok kajak-kenusok mellett a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. is látott fantáziát az ötletben, így valósult meg a többféle evezős mozgást is szimulálni képes ergométer ötlete.
Miközben a legtöbb versenysportot télen-nyáron lehet űzni, a kajak-kenusok nincsenek szerencsés helyzetben. Magyarországon csak a nagyobb kluboknál van arra lehetőség, hogy a sportolók fedett medencében gyakoroljanak, míg a többinél a rossz idő beköszöntével kénytelenek letenni a lapátot. Egy új, magyar fejlesztésű találmány segítségével azonban most mindez megváltozhat.
A többféle evezős mozgást is szimulálni képes ergométer megálmodója a Kayakfirst alapítója, Weimper József egy kompakt méretű, modulrendszerű, a teljesítménymérést okostelefonnal megoldó gépet tervezett, ami nemcsak a versenysportolóknak, de az amatőröknek is nagy segítséget jelenthet.
„Olyan gépet szerettem volna fejleszteni, ami nemcsak jól helyettesíti a sportágat a szárazföldön, hanem kompakt méretű és akár a lakásban is lehet használni. Mi vagyunk az elsők, akik egy ilyen gép esetében mindent kizárólag okostelefonos alkalmazással oldanak meg: szakítottunk a hagyományos monokróm kijelzőkkel, és arra törekszünk, hogy a teljesítménymérést, illetve a diagnosztikát is a XXI. századba repítsük” – emelte ki Weimper József.
A Kayakfirst megalapítása óta már több országból (Németország, Kína, Kanada, Egyesült Államok, Ausztrália) is jelentkeztek forgalmazók és vásárlók, ezért az ügyvezető a terjeszkedés mellett döntött és a további fejlesztésekhez szükséges forrás után nézett. A forrásbevonásra végül a CEMI tanácsadó cég közvetítésével, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Prosperitás tőkealapból került sor.
A profi sportolók között mindenesetre már most nagyon népszerű az innovatív eszköz.
„A mozgást, illetve a sportágra jellemző speciális erő-állóképességet csak tavasszal, az ún. kilométer gyűjtés időszakában tudjuk újra összeszedni. A költséges tanmedencékkel szemben a kajakos gépek mindenki számára elérhető alternatívát jelenthetnek. Többet kipróbáltam már, az eddigiekkel kapcsolatban szkeptikus voltam, a KayakFirst ergométer azonban valóban vízközeli élményt tud nyújtani” – mondta Kökény Roland olimpiai bajnok kajakozó.
Pulai Imre olimpiai és világbajnok kenus is örömmel támogatja a projektet. „A tökéletes vízérzés mellett a KayakFirst ergométer azért is rendkívüli, mert néhány olcsóbb tartozékkal a kajakos alapgép könnyen kenus ergométerré alakítható, így nem kell két külön edzőgépet vásárolni ahhoz, hogy a kajakosok és a kenusok is gyakorolhassák a mozgást” – nyilatkozta a sportoló.
„Az evezős sport régóta használ beltéri evezős gépeket, amelyek a kondizás, futás, úszás mellett a sportolók téli felkészülésének elengedhetetlen kelléke” – mondja Tóth László, Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok edzője, aki mostantól a honvédos férfi kajakosokat irányítja. „Úgy tűnik eljött végre az idő, amikor télen sem kell lemondanunk az evezésről, így tavasszal hamarabb tudunk formába lendülni, amiből versenyelőnyt lehet kovácsolni” – folytatja a sikeredző.
[youtube id=”OeZcsKiHaXU”]
További információ: www.kayakfirst.com