Már a Vörös téren a magyar Scania

image Benépesült a Luzsnyiki stadion környéke Moszkvában, megérkeztek a versenyzők a 2013-as Silk Way Rally-ra és nagy részük már a gépátvételen is túl van. Például a kamionos kategóriában induló magyar egység, a Qualisport, amely harmadszor vesz részt az oroszországi összecsapáson.

Kovács Miklós pilóta, Ács László főszerelő, Czeglédi Péter navigátor és a csapat többi tagja már szerdán megérkezett az orosz fővárosba, amely csütörtökön még a szokásosnál is nyáriasabb időjárással, tikkasztó hőséggel fogadta a versenyzőket. Az adminisztrációs teendők után a Scania versenykamion átesett a technikai ellenőrzésen, majd – immáron a 317-es rajtszámmal felvértezve – elfoglalta helyét a Vörös téren kialakított parc fermében.

Pénteken folytatódik a gépátvétel a népes mezőnynek, majd este a Vörös téren, a Kreml és a hagymakupoláiról ismert Vaszilij Blazsennij-székesegyház szomszédságában a hivatalos rajtceremóniával folytatódik a program. Szombaton a versenyigazgatói eligazítás és egy hosszú, Tambovig tartó összekötő szakasz vár a résztvevőkre: mivel az első szelektív szakaszt csak vasárnap futják, a Qualisport egységének jut még némi ideje a lazításra a nagy menet előtt.

„Túl vagyunk a gépátvételen, a Scania már a Vörös téren várja, hogy péntek este, a hivatalos rajtceremónián felgördüljünk az emelvényre” – mondta a csapat pilótája, Kovács Miklós. „Bár hivatalos megerősítést nem kaptunk, ma úgy értesültünk, hogy ezúttal Vlagyimir Putyin elnök is jelen az eseményen és közreműködik majd a rajtoltatásban, így garantált, hogy óriási lesz a tömeg. Már nagyon várjuk, akárcsak az első szelektív szakaszt. A csapat hangulata szokás szerint kiváló és szerencsére elég népes a magyar kontingens, hiszen itt van Fazekas Karcsi, Sebestyén Sanyi és Szalay Balázs csapata is. Üdvözlünk mindenkit odahaza és köszönjük a támogató, biztató üzenetek sokaságát!”

A nyolc napon át tartó verseny össztávja 4100 kilométer lesz, amelyből a szelektív szakaszok 2821 kilométert tesznek ki. A három hurokszakaszt is magában foglaló útvonal érinti Tambovot, Volgogradot és Elistát, míg a kockás zászlót július 13-án, Asztrahánban, az Arany Horda egykori fővárosában lengetik meg.

A Qualisport versenytrióját ezúttal is háromfős asszisztencia-stáb segíti: a szervizkamion személyzete, Várda Ferenc, Tóth Lajos és Mészáros Sándor csapatmenedzser a futam ideje alatt igyekszik gondoskodni az alakulat zavartalan szerepléséről és a Scania szakszerű műszaki kiszolgálásáról.


A Silk Way Rally hivatalos honlapja