Március 20-án az utolsó síterep is bezárja kapuit Magyarországon.

image

Szezonzárásként ingyenes sínapot rendezünk kedden a Mátraszentistváni Síparkban, amikor a felvonók bérlet nélkül szabadon használhatók. A pályán 40-90 cm a hóréteg, minden lift működik! Azért döntöttünk a zárás mellett, mert a síelők már a tavaszi programokat részesítik előnyben. Vasárnap és hétfőn  csak páran síeltek, kevés vendéggel pedig már nem érdemes nyitva tartani a pályákat, még akkor sem ha összefüggő, hét hektáron van hó!

A Sípark történetének leghóbiztosabb szezonját zárjuk, 91 napot voltunk nyitva. Decemberben kezdtük a hóágyúzást és a zárásig folyamatosan hizlaltuk a hóréteget. A természet is rásegített 40 cm hóval, így összesen másfél méterrel vágtunk bele a tavaszi melegbe. A tartósan hideg időjárás miatt lényegesen kevesebbet hóágyúztunk mint például az elmúlt évben, ezzel sok kiadást takarítottunk meg. (Tavaly négyszer gyártottuk újra a nulláról a sípályát!)

Összesen 45 ezer vendég volt a Síparkban. A hétvégék gyakran telt házzal üzemeltek. A hétköznapi forgalom jelentősen nőtt a korábbi évekhez képest, akárcsak szállásadó partnereinknél a vendégéjszakák száma. Idén sokan Magyarországon maradtak és a Mátrába jöttek.

A szezon végén még egy ingyenes rendezvényt szervezünk március 24-én szombaton II. Spring Splash néven.
A megmaradt havunkból egy hószőnyeget és egy kis funparkot készítünk, ahol több száz köbméteres tavat tervezünk a BigAir ugratójában kialakítani. Ezen keresztül jelképesen átcsúszunk majd a télből a tavaszba.
A felépített pályán/hószőnyegen/tavon bárki bármivel le és keresztül csúszhat legyen az síléc, snowboard, wakeboard, vizibicikli!

A rendezvény ideje: 2012. március 24. 10:00-16:00

A hosszú hétvégén készült pár fotót is küldök a fáklyás síelésről és a nemzeti színben kivilágított sípályáról.

Forrás: Erbeszkorn Tamás  –  Sípark – Mátraszentistván