
MH/MTI
2025. július 31. csütörtök. 16:58
A világranglistán 56. magyar játékos szeles időben csapott össze a hazaiak jelenlegi legjobb teniszezőjével, aki 28. az ATP rangsorában, de állt már a hatodik helyen is. Auger-Aliassime a mérkőzés elején egyből brékelt, vezetett 3:0-ra és 4:1-re is, de a következő öt gémet Marozsán nyerte, így 43 perc alatt szettelőnybe került.
A második játszmát is a kanadai játékos kezdte jobban (2:0), de a Vasas SC sportolója ezúttal egyből visszabrékelt, 1:2-nél 0:40-ről hozta az adogatójátékát, majd 3:3-nál 15:40-ről nyert gémet fogadóként.
Amikor Marozsán a meccsért szervált, Auger-Aliassime-nak még volt egy bréklabdája, de a magyar játékos második szervából ütött ásszal ezt is hárította, és utána két remek ponttal lezárta a csatát.
A magyar szövetség közösségi oldala szerint Torontóban legutóbb 1978-ban jutott magyar a 3. fordulóba, akkor Taróczy Balázs végül a negyeddöntőben fejezte be a szereplését.
Marozsán Fábiánra a következő körben a 13. kiemelt olasz Flavio Cobolli (17.) vár pénteken.
„Felix jól kezdte a mérkőzést, nagy önbizalommal teniszezett, gyorsakat ütött és keveset hibázott, de amikor visszavettem az elveszített adogatásomat, sikerült megtörnöm a lendületét és elbizonytalanodott” – elemezte a történteket menedzsmentjének tájékoztatása szerint Marozsán. „Az volt a taktika, hogy meginogjon az önbizalma, és elkezdjen hibázni. Később jött össze, mint szerettem volna, de kibillent mindkét szettben, én pedig így fordítani tudtam” – jelentette ki a magyar éljátékos, hozzátéve, az időjárási körülményekből adódóan egyikük sem játszott igazán jól, a szél miatt rengetegszer pattant rosszul, kiszámíthatatlanul a labda, és nehéz volt stabilan beleállni az ütésekbe.
„A mérkőzés után arról beszéltünk edzőmmel, Balázs Györggyel, hogy alapvetően hasonló szintű teniszt hoztunk, de a kritikus pontoknál, a fontosabb helyzetekből ezúttal én jöttem ki jobban. Nem volt könnyű mentálisan, hogy a centerpálya közönsége az ellenfelemet támogatta, még akkor sem nagyon tapsoltak, amikor én nyertem egy-egy szép labdamenetet. Ilyenkor azért az ember még azt is megkérdőjelezi néha, hogy jó-e, szórakoztató-e a meccs” – vélekedett Marozsán, aki a meccs után a regenerációra koncentrált, jégfürdő, masszázs és gyógytorna is várt rá, csütörtökön viszont már az erősítésé és a teniszé a főszerep.
Eredmény, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
——————————————
Marozsán Fábián – Felix Auger-Aliassime (kanadai, 21.) 6:4, 6:4
Írta a Magyar Hírlap