Márványtáblát avattak Puskás Ferenc emlékére

avatas1.JPG

Szerdán lenne 81. éves Puskás Ferenc, minden idők legismertebb magyar labdarúgója, az Aranycsapat egykori kiválósága. Öcsi bácsi emlékének tisztelegve kedden márványtáblát avattak végső nyughelyén, a Szent István Bazilikában.

Az tiszteletadáson beszédet mondott Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke, Sinkovits Vitai András színművész, valamint Szöllősi György, a Puskás-család szóvivője is.

A fehér márványból készült emléktábla állításának költségeit több szervezet – köztük az MLSZ, a MOB, a kispesti és az V. kerületi önkormányzat, az Aranycsapat alapítvány és a Budapest Honvéd – vállalta.

Az avatáson ott volt a 2006. november 17-én elhunyt legendás csatár özvegye, Erzsi néni, Buzánszky Jenő és Grosics Gyula, Tóth II József, Szepesi György és Várhidi Pál. A táblát a beszédek után Kiss-Rigó László Szeged-csanádi megyéspüspök és Szabó Géza, a Bazilika kanonokja szentelte fel.

Az MLSZ koszorúját Dunai Antal szakmai alelnök és Szabó László stratégiai és kommunikációs igazgató helyezte el a táblánál.

www.mlsz.hu