Második helyen zártuk a kazahsztáni tornát

image

U16-os válogatottunk Kazahsztánban szereplő része Iránnal mérkőzött meg a nemzetközi torna döntőjében.
A Pisont István vezette együttes két győzelemmel és egy döntetlennel zárta a csoportmérkőzéseket, így a mai döntőben a másik kvartett első helyezettjével, az iráni korosztályos csapattal mérkőzött meg. Az almati városi stadionban, remek pályán, lelkes közönség előtt megrendezett meccsen a mieink a Koszech Kristóf – Talabér Attila, Kecskés Ákos, Csicsek Levente, Barna Szabolcs (Nagy Ádám, 70.) – Gazdag Dániel , Rácz Barnabás, Zsótér Donát, Bölcsföldi Milán (Vida Máté, 41.), Lukács Richárd, Grabant Bence (Koszta Márk, 55.) összeállításban szerepeltek.
 
Az irániak kezdték jobban a meccset, a 7. percben egy kiugratás után két gyors támadójuk egyike megszerezte számukra a vezetést. Az egyenlítésre csak három percet kellett várni, ekkor Rácz Barnabás és Bölcsföldi Milán összjátéka után utóbbi hozta kihagyhatatlan helyzetbe Grabant Bencét, aki 9 méterről a hálóba passzolt. Az első félidőben az irániak veszélyesebben játszottak, gyors elfutásaik után több helyzetet is kialakítottak, de gólt nem szereztek a szünetig.
 
A második félidőben már végig zuhogott az addig szemerkélő eső, válogatottunknak sikerült rendeznie a sorokat, kiegyenlítetté vált a játék, de egy peches találattal ismét hátrányba kerültünk. Nem sokkal később a játékvezető egy szabályos góltól fosztotta meg a mieinket, majd a hajrában már hiába játszottunk fölényben, Irán tartotta az előnyt, sőt, az utolsó pillanatokban egy kontrából megszerezte a harmadik találatát is.
 
– Egy nagyon jó erőkből álló, dinamikusan futballozó ellenféllel mérkőztünk meg, el kell ismerni, hogy az első félidőben az irániak játszottak fölényben – értékelt a meccs után Pisont István. – Mi a szünet után tudtuk megvalósítani azt, amit elterveztünk, de egy szerencsétlen góllal ismét hátrányba kerültünk. A folytatásban már mi támadtunk többet, sajnos a játékvezető ismét nagyot hibázott, gólunknál szó sem lehetett lesről, ez a döntés meghatározó volt a meccs kimenetelét illetően. A végén már ki kellett támadnunk, érezhetőek volta a fáradtság jelei is, az ellenfél pedig kihasználta ezt. A vereség ellenére dicséret illeti a focistákat, hiszen öt nap alatt négy meccset játszottak le, és összességében jó teljesítményt nyújtottak, gratulálok a teljesítményükhöz. Hasznos volt a túra, új futballkultúrákat ismertünk meg, rengeteg tapasztalattal lettünk gazdagabbak.