Máté Csaba: “Debrecenben megtiszteltetés dolgozni”

Ahogyan arról beszámoltunk, a Debreceni VSC Máté Csabát nevezte ki a csapat új vezetőedzőjének…

(Photo By David Balogh/Sportsfile via Getty Images)

A Debreceni VSC a keddi napon sajtótájékoztatón mutatta be új trénerét, Máté Csabát.

Az új tréner stábjának tagjaként Debrecenben dolgozik mostantól Máté Roland, aki korábban az FTC utánpótlásában tevékenykedett és a DVSC egyik legendás korábbi játékosa, a Lokival 2005-ben és 2006-ban bajnok Éger László is.

“Az elmúlt 2 év a DVSC életében sikeres korszaknak tekinthető, Srdjan Blagojevic a megszerzett pontok alapján a Loki egyik legeredményesebb külföldi trénere volt, köszönünk neki ezúton is mindent. Ez elmúlt időszakban azonban érezni lehetett, hogy nem felszálló ágban vagyunk, úgy éreztük, váltani kell a kispadon. Úgy gondoltunk, itt az ideje, hogy újra magyar edzője legyen a csapatnak, egy olyan szakember, aki a nemzetközi porondon is tapasztalt. A listán Máté Csaba volt az első, és örömünkre igent mondott. Úgy véljük, ő kiváló választás, illeszkedik a céljainkhoz” – jelentette ki Makray Balázs, a DVSC Futball Zrt. cégvezetője.

Debrecenben megtiszteltetés dolgozni, sokszoros bajnokcsapatról, igazi fellegvárról van szó. Tudom, hogy fontos a saját nevelésű játékosok szerepeltetése, de ugyanakkor az eredményesség is. A cívisváros egy lokálpatrióta hely, ezt tisztelve érkeztünk a stábommal, a debreceni legenda Éger Lászlóval és fiammal, Máté Rolanddal, aki már régóta az FTC utánpótlásában dolgozott. Természetesen marad a stábban Dombi Tibor és Balogh János, ők jelentik a folytonosságot. Bízom abban, hogy sikeresek leszünk” – tette hozzá Máté Csaba.

A korábban a Ferencvárosnál dolgozó szakember a mostani szünet után a Nyíregyháza-Spartacus elleni kelet-magyarországi rangadón debütálhat a Loki kispadján a bajnokságban.

  fociclub

A Máté Csaba: “Debrecenben megtiszteltetés dolgozni” bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.