Matri duplázna

image

A Juventusnak jó esélye van megnyerni a Serie A-t és az Olasz Kupát.
 
Hat fordulóval a vége előtt egy pontos előnnyel vezeti az olasz bajnokságot a Juventus. A torinói klub nyomában ott van az AC Milan, de a Zebrák sorsa a saját kezükben van. Vasárnap állati mérkőzésre van kilátás, hiszen a római Farkasok látogatnak hozzájuk.
 
Ez lesz a forduló zárómérkőzése, tehát a Juve játékosai már tudni fogják ekkor, hogy az AC Milan mit játszott a Bologna ellen. A Zebrák támadója, Alessandro Matri úgy véli, hogy a Roma elleni összecsapásuk nyílt küzdelmet fog hozni, mivel mindkét gárda fontos célokért küzd. „Jól kell játszanunk, sok helyzetet kell kialakítanunk, és maximálisan kell koncentrálnunk ahhoz, hogy legyőzzük a fővárosiakat” – mondta Matri a Juventus Channelnek, aki arról is beszélt, hogy ősszel még nem gondolták, hogy ilyen jól helyt állnak majd. „A szezon elején nehéz lett volna elképzelni, hogy hat meccsel a bajnokság vége előtt a tabella élén állunk majd, és bent leszünk a kupadöntőben. Ahogy teltek a hónapok megmutattuk erősségeinket, és most itt vagyunk álmaink elérésének kapujában” – zárta mondandóját Matri.
 
A Juventusra még hét tétmeccs a vár a szezonban. Most jó esélye van két címet is megnyernie, de akár trófea nélkül is maradhat az Öreg Hölgy a szezon végén.