McLaren-Mercedes: Hamilton 2012-ig hosszabbított

lewishamilton3.jpg

Lewis Hamilton 2012-ig meghosszabbította szerződését a Forma-1-es McLaren-Mercedes istállóval.

Arról nincs pontos információ, hogy a 23 éves brit szupertehetség – aki az elmúlt szezonban újoncként a második helyet szerezte meg a pilóták összetett világbajnoki pontversenyében – mennyit keres majd a jövőben, ám Ron Dennis csapatfőnök úgy nyilatkozott, Lewis rászolgált arra, hogy "minden kívánsága teljesüljön".
   
Hamilton társa az előző szezonban még a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso volt, ám kettejük kapcsolata – főként a brit meglepően jó eredményei miatt – megromlott, és utóbbi visszatért korábbi csapatához, a Renault-hoz. Idén a finn Heikki Kovalainen lesz a McLaren másik versenyzője.

MTI/AP